Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1935-1936 (HU-SEKL 1.a 63.)

1936.04.21., 8. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - Az elme és idegkórtani tanszék betöltése.

•76 -5b 4r 06 jarasa . Az activ eugenekával szem­ben megnyilatkozó optimizmusát illetőleg pe­dig elég, ha Schaffner egyik értekezésében nyilvánított sokkal tartózkodóbb álláspont­jára utalunk. A diagnostikát és symptomatologiat gya­rapítják az epilepsiasfroham kiváltása to­­nogennel, és az enkephalitisben és más i­degbajban megfigyAit , különféle elnevezések alatt ismertetett ritka tünetek; a Liquor diagnostika fejlesztését célzó uj módszerei pedig kiegészítéséül szolgálhatnak az eddigi használatos módszereknek eredményiknek egy része azonban még utönvizsgálatokra szorul. A rövadebb klinikai közlemények között je­­lentőségesebbek azok, melyeknek célja patho­­logiai nézeteknek igazolása, illetőleg the­­rapias eljárásoknak ismertetése. Az utóbbiak köti találjuk az enkephalographias levegőbe­­fuvás sokféle alkalmazását,amelynek kedvező hatását azonoan nézetünk szerint szintén csak nagyobb anyagon gyűjtött tapasztalat fogja igazolhatni, az előző csoportba tartozó dol­gozatok között pedig találunk olyanokat, amelyek ben a következtetés véleményünk sfcerint téves megítélésen alapul, amit már az illető dolgozatok ismértetésekor ismételten említettünk. Benedek László munkássága tanúságot tesz az előbb említett kiváló tulajdonságokról, amelyekhez még optimizmusa is sorolható, de dolgozatainak egy részéhen bizonyos tekintetben fogyatékosságot is találunk és talán éppen optimizmusa, talán igen nagy termékenysége és a túlságosan gyors munka is lehet az oka annak,hogy megfigyelései Mindezek alapján véleményünk az, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents