Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1934-1935 (HU-SEKL 1.a 62.)
1935.01.15., szám nélkül
-14-reform alkalmával az első orvosi szigorlatot kötelezővé tették a második tcincirvé yén. Mig az 1922 évi évi szabályzat alkalmával az első szigorlatot megosztva az első és második év végén kell a.zt kötelezően letenni, úgy ho ;yla szigorlat nélkül a hallgatónak a következő tanulmányi félévese nem számítható.- A jelenlegi szigorlati rend módosításánál és javításánál figyelembe lehet és i kell v mii a külföldön beválit módszereket. Ismerteti a német, francia és angol orvosképzési rendszereket. ITémetországban a kiképzés oázisa az el mieten nyugszik, de meg felelően gondot fordítanak a gyakorlati kiképzésre is.Francia&razágban főleg a gyakorlati kiképzést tartják fontosnak, mert itt a hallgató kórházban vagy klinikán tölti el idejét és gyakorlati módon szerzi ismereteit.Angliáján a kiképzésrendszere a két ismertetett rendszer között áll. de ott tulajdonképen az orvosképzést megelőzi egy elméleti előkéozés, ami nagyon helyes de javitani kell rajta és a mi sajátos viszonyainkhoz kell alkalmazni. - ‘feltétlenül vissza kell uta.sitani a felvételnél az elégséges éretteket és a a bukottakat,mert a tapsztalat szerint ezek nem felelnek meg a várakozásnak.A szigorlati eredmények azt igazolják, hogy aég a jő és a jeles érettek közül 44l sokan megbuknak az első orvosi szigorlaton. Feltétlenül szükségesnek tartja, hogy az első évoen tartandó szigorlaton a chemián és fizikán kivül orvosi tárgyból is vizsgázzanak és ő is mint szigorlati tárgyat a biológiát j elöli meg...Szükségesnek tartja azt, hogy az első szigorlatnak rosta szigorlatnak kell lennie, hogy azok akik nem felelnek meg a pályáról visszautasitassanak.-Szó lehetne arról is, hogy mielőtt valakiijorvosi pályára felvesznek annak , fizikai és chemi ai ismereteiről valami módon tanúságot kellene adnia.Ezt esetleg orvosi előkészítő tanfolyam utján lehetne elérni. A jelenlegi szigorlatirendszeren csakis a a tanulmányi’ ide meghosszabbításába! lehetne gyökeresen és eredményesen segíteni,