Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1931-1932 (HU-SEKL 1.a 58.)
1932.02.16., 6. rendes kari tanácsülési jegyzőkönyv - 34. Szabálytalan előminősültséggel beiratkozó hallg.érettségije trb. Kenyeres tanár jelentése
Hogyha a lakosság és az orvosok közötti számarány változatlanul maradt volna, 1930-ban lett volna, az orvosok természetes apadását és a lakosság természetes szaporodását tekintetbevéve 3446 orvos; valóságban tehát már 1930-ban az egész országban 4748 orvossal, a fővárosban 1863, vidéken 2885-el volt több a kelleténél. A fenntebbi számadatok még ijesztőbbekké lesznek, ha szembeállítjuk velük a gazdasági viszonyokban beállott romlást. A középosztály, tisztviselők, közép- és kisbirtokosok nyomorúságba jutottak s maguk után vonták az iparosokat és kereskedőket. Koldusoknak pedig orvosra nincsen szüksége. Ez eléggé feltűnően kifejezésre jut abban, hogy a klinikák ingyenes rendelésének látogatói folyton csökkennek, talán azért, mert sokaknak még a villamos költségei sem állanak rendelkezésükre, de — azt hiszem — inkább azért, mert aki mindenét elvesztette, egészségével szemben is apatiába esik. A magánorvosi gyakorlat igen nagymértékben csökkent. Egyformán érzik ezt egyetemek tanárai és a vidék szegénységében gyakorlatot folytató kartársaik is. Számottevő mértékben korlátozza az orvosok kereseti viszonyait az a körülmény is, hogy a lakosságnak előrehaladóan mind nagyobb és nagyobb tömegei részesülnek biztosítók és segítő-egyesületek révén orvosi segítségben, ami a magánorvosi gyakorlatot nagymértékben szűkíti, de legalább azzal az áldással jár, hogy az orvosok egy részének az élet továbbtengetésére alkalmat adó jövedelmet nyújt. Nyilvánvaló fenntebbiekből, hogy az egyetemi felvételeket szabályozó törvény, az orvosok számának alakulását kedvezően nem befolyásolta. Nagyjában ugyanezt állapíthatjuk meg a törvényhez kapcsolt másik két célt illetőleg. A zsidóság térfoglalása számottevő mértékben nem korlátozódott, sőt eléggé kedvezően alakult, ami egyebek között megnyilvánul abban a tényben, hogy az 1920 óta 1930 végéig terjedő 10 év alatt azok között az orvosok között, akik a fővárosban orvosi gyakorlat folytatása végett oklevelüket kihirdetésre bemutatták, 2017 között a zsidóság 797 egyénnel, tehát 39.5%-kal szerepelt ; megnyilvánul abban is, hogy a törvény életbelépte óta eltelt 11 esztendő átlagában az orvostanhallgatók között 16.9%-kal volt képviselve. Ugyancsak korlátolt mértékben valósult meg a kommunizmus résztvevőinek eltávolítására irányuló törekvés is, főleg azért, mert a budapesti egyetemről elutasítottak helyet kerestek és kaptak a vidéki egyetemeken, elsősorban az ideiglenesen Budapesten megtelepedett kolozsvári és pozsonyi egyetemen azért, mert ezek a kommunizmussal nem jutván érintkezésbe, az igazolásnál enyhébb mértéket alkalmaztak. Hogyha ezek után kutatjuk azokat az okokat, amelyek miatt a törvénnyel kapcsolatos célkitűzések nem érvényesültek, egyiket abban találhatjuk, hogy kezdetben az elsőévesek létszáma túlságos magasan, Budapesten 600-al, a vidéki egyetemeken 100—200-ig váltakozó számmal állapíttatott meg, viszont az ebből fakadó apadást kompenzálta az a körülmény, hogy éppen a törvény életbeléptetésének válságos
