Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1929-1930 (HU-SEKL 1.a 56.)
1929.12.10. rendes 4.
jék meg működésüket,mert a tanév első hónapjaiban lesznek előreláthatóan a költségvetési tárgyalások és kivánatos,hogy ebben az időpontban a tagok mind már némi gyakorlattal bÍrjanak az egyetemi gazdasági kérdéseinek terén. 2/ Az elnökre és alelnökre vonatkozólag pedig az a felfogás jutott érvényre,hogy az 1930/31. esztendőben a theologiai karral kezdődjék a váltakozási sorrend,ez adja az elnököt,az al- elnököt tehát a jogi karból választassák a sue» cessió reményében. így a következő évben, ő, mint az ügyekkel már megismerkedett és begyakorolt ember,a bizottság vezetésére alkalmas lesz. Minthogy tehát az 1930/31. tanévben theologiai elnök lesz,a mostani tanévre a bizottság ebből a karból választott alelnököt, dr. MARTIN személyében. Begiut attat ott továbbá az idézett rendelet kisérőirata is,amelyben a miniszter ur indokolja,hogy miért utasította el az Egyetemnek ama javaslatát, hogy a Gazdasági Bizottság elnöke a mindenkori prorector legyen. A miniszter ur erre 5 argumentumot hoz fel : 1/ Nem ismer olyan Írott,vagy jogi szokást, amely szerint az egyetemi bizottságok elnökének a prorectornak kell lennie.- /Ei téves informatio, mert ember-emlékezet óta Így van ez a karközi könyvtári bizottságnál,amelynek az elnöke a mindenkori prorector./ 2/ A rendelet szerint ha ilyen szabály volna, akkor per analogiam a Klinikai Bizottságban viszont az orvosikari dékánnak vagy prodékánnak kellene elnökölnie.- /Ez azonban nem analog eset a Klinikai Bizottságnak királyi rendelettel meg- alapozott statútumai vannak, amelyek szerint annak tagjai közé azok a klinikus tanárok tartóz-