A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1928-1929 (HU-SEKL 1.a 55.)
1929. február 19., 6. rendes
—-44 -ros ülésünk határozatából intótünk a Roctor Magnificushoz. / L. A, melléklet/. Ma is tol jós meggyőződéssel valljuk magunkénak --íz 8Z abban lofoktotott tanulmányi elveket és nem tudjuk a szabályrendelet ezen szavait * csak négy szabályszerű félévnek számítható bfi " jogi alapon sem máskép felfogni»minthogy e 4 félévet csak azok a tárgyak tölthetik meg, a melyek az I. szigorlat elengedhetetlen feltételei. Hártány ebből a tanulóra nem szármáz hátik,mert hiszen neki a befejezett I. szigorlat után, akárhány szabálytalan féléve is volt, okvetlen még 6 félévet kell hallgatnia és ez , alatt minden kívánt tárgyát az orvosi tanulmányoknak felveheti és 1 ehallgathatja,ugy mint bármely más szabályos időben szigorlatozott társa, be nagy előnye oz eljárásnak mutatkozott már is abban,ljogy kezdték az élettanból bukott ifjak az élettant,az anatómiából bukottak az anatómiát felvenni ötödik félévükbe# és nem rohantak a klinikákra el őkészültség nélkül kopogtatni és műtéteket nézni.- Ezt döntené romba VAnYI GÉZA fel folyamodásának sikere és zülné újra seregét azoknak,akik 5.6, félévükben csak be voltak iratkozva a kőrbonctanra,gyógyszertanira , de tényleg élettant és anatómiát tanultak, előadások helyett» ismétlő cursusokrs jártak és többé soha ez elméleti tárgyakkal nem foglalkoznsk,ha szabálytalanul lehallgatott féléveik tárgyai boszá - mittstnának. A fel folyamodó által említett miniszteri rendeletre nézve engedje meg hagymáitőságod megjegyeznünk,hogy tiszteletreméltó előde által az 1909-ben kiadott miniszteri leirat v. magyarázatn de még rendelet sem tarthat fenn Q)V0 fíc-v 1921-ben Kormányzói jóváhagyással