A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)
1927. április 26., 8. rendes
o éivényét; a hivatkozott törvénycikkben az országgyűlés az egyetemek ellenőrzésére Egyetemi Biztosok Cselekvő jogát az oxfordi, illetve cambridgei egyetem érdekelt hatóságainak jóváhagyásához kötötte. Hogy az egyetemi autonómia élő valóság, amely évszázadok gyakorlatán alapszik, már láttuk; most azt a kérdést kell megvizsgálnunk, hogy milyen biztosítékokkal bástyázták körül a múltban az egyetemi autonómia általános gyakorlását? Ha a budapesti Tudományegyetemre vonatkozó régi okmányokat nézzük; akkor azt látjuk, hogy azok igen általános keretek között mozognak. A nagyszombati egyetemet megerősítő Szabadalom Levélben a következő szavakat találjuk: „A mi császári és királyi kegyünk teljéből, császári és királyi oklevelünkkel határozzuk és egyúttal rendeljük, hogy ez az egyetem, mely biztos tudásunkból, jól elhatározott szándékunkból és helyes tanács hozzájárulásával erősíttetett meg, császári és királyi hatalmunk erejével mindazokkal az összes és egyes kiváltságokkal, mentességekkel, kivételekkel, kitüntetésekkel, előjogokkal, tehetségekkel, jogokkal, engedelmekkel és kegyekkel éljen, élhessen és képes legyen élni, melyekkel a római birodalombeli összes osztrák hercegi országok- vagy tartománybeli bármely helyű és nemzetiségű többi gimnáziumok, főtanodák és egyetemek élnek, használják, hatalmukban van és örvendenek nekik, bármiféleképen, szokásból vagy joggal ... Legfőképen pedig a birodalom határaiban és a mi örökös tartományainkban felállított egyetemeknek, úgymint a kölninek, bécsinek, mainzinak, ingolstadtinak, prágainak, olmiitzinek, grácinak összes jogait és kiváltságait a mi császári és királyi hatalmúnk teljéből ennek a mi nagyszombati egyetemünknek adjuk és adományozzuk teljes hatállyal, ... amely hogy itt mind határozottan bennfoglaltnak tartassák, ezennel kijelentjük és meg is erősítjük éppúgy, mintha annak a kiváltságnak és kegynek tartalma itt le volna írva“ , A Diploma Inaugurale (1780) megerősíti Ferdinánd király biztosítékait: „Mindazáltal az ugyanazon egyetemet megillető és jelen kegyelmes oklevelünk erejével is megerősített összes kiváltságok és előjogok épségben tartása mellett.“ „ ... egyben ... határozottan kijelentjük, hogy ugyanazt a budai egyetemet s az ő akadémiai tanácsát mindazok a kiváltságok és bírói hatalom, sőt a pallosjog is megilleti, melyekkel a többi európai egyetemek is rendes szokás szerint élnek.“ Az 1777. évi "Ratio Educationis CCII. §-a azt mondja, hogy: „Si cathedram quampiam vacare contigerit in Universitate, ad Regium Ejusdem Senatum pertinebit adhibita natura deliberatione candidatos ad Consilium Regium Locumtenentiale transmittere, Regia deinceps autoritate renunciandos... Qua in re, ut tanto minus possit esse erroris periculum, semper consulendi erunt etiam Doctores ejus Facultatis, ad quam candidatus pertinebit...“ Az Egyetem kandidationális joga tekintetében az 1806. évi Ratio Educationis sem sokkal szabatosabb. A 156. § a következőket is tartalmazza: „Facultas quaelibet Decano praesidente suos item habebit temporibus statis Consessus, ad quos Collegae omnes sine discrimine convocabuntur... His in Conciliis speciatim de illorum meritis consultabitur, ... quivj vacantibus in Facultate Cathedris admovendi sunt.“ A 159. § pedig ezt mondja: „Cum Educationis susceptae exitus a bono Professorum delectu vel maxime pendeat, perquam magna semper hac in re erit adhibenda circumspectio; in qua deerretur, omnis, reliqua solicitudo in nihilum recidet.“ A választás módjára nézve a 161. § így rendelkezik: „Norma Doctorem deligendi huc redit: Si Cathedram quampiam in Universitate vacare contigerit; re Consilio Regio nunciata, illieo, nisi Vir quidam illustris exterus aut domesticus ultro videretur evocandus, non Jurisdictionibus modo, sed privatis etiam, et ubique ope publicarum Ephemeridum reddetur notum, adjectus dotibus in Candidato necessariis et stipendio Cathedrae emenso; idque adeo tempestive, ut quicunque animum ad eandem adiicere voluerit, legitima morum et habilitatis suae documenta colligere ac intra definitum tempus Consilio Regio submittere possint. Unde primum quidem Magistratui Universitatis pro depromenda opinione communicabuntur; deinde vero coram pleno Consilii Regii Senatu ad examen vocabuntur; atque ita delectu secundum regulas instituto, Candidati Regiae Majestati proponentur.“ Az 1848. évi XIX. t.-cikk egyáltalában nem tesz említést erről a kérdésről; de az abszolút korszak után a múltban érvényben volt — bár kissé homályos — gyakorlatból kifejlődött jogszokás szerint a kandidacionális jog olyannak tekintetett, amely az Egyetemet, illetve az illetékes tudománykait illeti meg. E jog körül — amely a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr szerint is „egyetemeink Clí 11
