A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)
1927. április 26., 8. rendes
\J -i-A Procancellarius személyében az Egyetem közjogi méltóságát szimbolizálta; hogy ez mennyire közjogi méltóság is volt, bizonyítja az oxfordi és cambridgei „Esquire Bedell“ ősrégi intézménye, amelyről a hivatkozott Erzsébet-kori munka a következőket mondja: „Restant... Bidelli, sive Lictores sex quorum tres aureas, alii tres argenteas ferunt clavas. Omnes quidem ratione officii in Nobilium ordinem singulari Regum Angliáé beneficio ascripti, illi tamen his dignitate priores.“ Az egyetem Rectora tehát nemcsak a város polgárai felett álló bíró, hanem egyszersmind egy önálló politikai testület feje, amely a maga iuris dictiója határain belül szuverén hatalmat gyakorolt. Hogy ez a szuverén hatalom mennyire meggyökerezett élő hagyomány, mutatja az a ma is fennálló szokás, hogy az uralkodó az Egyetem határán várja be az Egyetem hatóságának hódolatát és a jelvények átnyujtását s csak akkor lép be az Egyetem területébe. Erről a jellegzetes szokásról egy Erzsébet-kori kézirat is megemlékezik, amely így szól: „Ma, szombaton (1566 augusztus 31) a királyné Ő Felsége... jött Voodstockból Oxfordba, amely két hely között az egyetemi iuris dictio legvégső határán, egy Wolvercote nevű falu mellett, fogadtatott Leicester gróf által (az akkori cancellarius), akinek kíséretében volt négy doktoi- és nyolc Magister Artium, azonkívül a három «Esquire Bedell», akik pálcájukat átadták a Cancellariusnak, aki viszont azokat a királynénak adta át.“ (Britt. Mus. Ms. Harl. 7033, f. 150.) Az oxfordi és cambridgei college-ek még ma is fenntartják a középkori rendszert; mert itt az exkluzivitás elve oly mértékben érvényesül, hogy még a pupilusukat is a College konnányzótestiilete választja. „Az oxfordi egyetemnek —- mondja H. C. Maxvell Lvte a «History of the University of Oxford from the Earlest Times to the Year 1530» című munkájában (London, Macmillan & Co., 1886) — nem voltak statútumai. Keletkezvén a közös érdekek és foglalkozások által egybeforrt studentes informális szövetkezéséből, egyideig minden írott törvény nélkül virágzott. Törvényalkotásra csak akkor volt, szükség, ha valamely régen megállapított szokást semmibe vettek, vagy ha új körülmények jöttek létre.“ Konkrét esettel először VITT. Henrik uralkodása alatt találkozunk, amikor is Wolsey bíbornok, amikor oollegiumát (Cardinal College, a mai Christ Church College) alapította, nyilvános egyetemi tanárok („publici professores“) tanszékeinek dotációjáról is gondoskodott. E tanszékek a teológia, kánonjog, filozófia, magánjog, orvostan és a humaniora tanszékei voltak. Minthogy az egész egyetem szempontjából fölötte fontos volna, hogy a nyilvános professzorok minden tekintetben alkalmasak legyenek kötelességeiknek teljesítésére, azoknak megválasztása egy bizottságnak hatáskörébe utaltatott, amelynek tagjai a Cardinal College dékánja, prodékánja és graduált kanonokjai, a nyilvános professzorok az egyetem biztosa, a két Procurator Academiae és az akkor létező tíz világi collegium rektorai.“ (Maxwell Lyte, id. mű, 452. old.) Az oxfordi egyetem autonómiája, amint látjuk, Wolsey gondoskodása folytán az egyetemi tanárok megválasztása tekintetében is erős alapot nyert. Az autonómia fő őre, egyúttal ellenőre a Cancellarius volt. „Magistri publici, quique totius gubernationis pondus sustinent, multi sunt et varii. Horum primus et summus est Procancellarius (Oxonienses nomen Commissarii ei indiderunt). Nam Cancellarius ipse vel ex Regio Senatu, qui autoritate apud omnes, vel ex praecipua nobilitate, qui gratia valet apud Principem, solet, assumi; ut eo nomine honorem, privilegia, majestatem Academiae tueri facilius ac protegere valeat.“ A Cancellarius tulajdonképen a régebben a pápát megillető főfelügyeleti jog letéteményese, aki az időközben pápai vicariussá lett lincolni püspök helyettese. Személyében kifejezést talál nemcsak az egyetem „majestasa“ és önkormányzati függetlensége, hanem az autonómia gyakorlásának mivoltát ellenőrző preventív főfelügyeleti jog is, amelynek célja az autonómiával való visszaélés megelőzése. Az Universi tásnak a középkori tudományos exkluzivitásból fejlődött későbbi széleskörű autonómiája ma csak az ősi angol egyetemeken maradt meg eredeti formájában; máshol olyan szoros kapcsolatba jöttek az egyetemek az állammal és az állami hatalmat gyakorló illetékes minisztériummal, hogy tételes törvények hiányában az évszázadok folyamán keletkezett jogszokásoknak egyike-másika bizony csak írott malaszt. Angliában — amint az 1877. évi egyetemi törvénycikk is mutatja -— még az országgyűlés is elismerte az évszázados jogszokások feltétlen ézx 10
