A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1926-1927 (HU-SEKL 1.a 53.)
1927. április 26., 8. rendes
(•-> *•> J u A G y ü j teményegye í au rői szólva, Komis professzor megállapítja, hogy az, 1922. évi AIX. t.-cikk „mint ősi, fényes, kitünően bevált s utánozandó példaképet állítja oda az egyetemi autonómiát“ és hogy a törvény 5. §-a „egyenest kimondja, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter „csak a Tanács által jelölt egyént nevezhet ki vagy hozhat javaslatba, egyébként csak a visszautasítás joga illeti meg11. Ezzel szemben, amint Kornis professzor konstatálja, „az ősi minta, amelynek az ú. n. Gyüjteinényegyetem csak tudatos kópiája — tudniillik a Tudományegyetem —, kénytelen megelégedni olyan látszólagos önkormányzattal, melynek szemére vethető, hogy pusztán csak a szokásjog ingatag talaján áll, semmi szilárd, tételes törvénnyel biztosított alapja nincs, tehát bármikor puszta szeszély, vagy a pillanatnyi politikai protekció mértéke szerint megsérthető“. Kornis professzor azután bemutatja a Miniszter úr saját érvelését, bizonyítván, hogy „milyen mély közéleti bölcseséggei, fonák tudományos, politikai és társadalmi viszonyainknak milyen tüzetes ismerete alapján indokolta a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr 1922-ben a Gyiijteményegyetem önkormányzatát a törvényhozás előtt“. „Nagy nemzeti kulturális intézményeink javasolt új szervezete — mondja a Miniszter úr a törvény indokolásában — sok tekintetben hasonlít Egyetemünk autonómiájához, mely rendszer tudományos intézetek igazgatására tapasztalás szerint sokkal alkalmasabb, mint a tisztán bürokratikus, miniszteriális adminisztráció, s ezenfelül kellő védelmet nyújt főleg az ellen, hogy politikai befolyás, vagy protekció férkőzzék hozzá a tisztán tudományos szempontok szerint összeválogatandó személyzet kinevezéséhez. Általában az államosítás és a vele járó bürokratikus adminisztráció az utolsó félszázadban minálunk határozottan túltengett az önkormányzati eszme rovására, ami az egyéni kezdeményezésre az egész vonalon bénítólag hatott és különösen a finomabb kezelést igénylő szellemi és közművelődési ügyeknél kétszeresen károsnak bizonyult. Törvénnyel természetesen csak önkormányzati szervezetet lehet létesíteni; az önkormányzati szellemet azoknak a férfiúknak kell magukkal hozni, akikből az új intézményt vezetni hivatott kollégium alakul. És az önkormányzati élethez szükséges erkölcsi és szellemi képes-, régeket kiknél tételezhetjük fel inkább, mint azoknál, akiket méltóknak találtunk arra, hogy nagy közgyűjteményeink élére állítsuk és azoknál a professzoroknál, akik az egyetemi autonómia keretében már egyébként is bele vannak gyakorolva az ügyeknek önkormányzati intézésébe?“ „Csak szorosan a Miniszter úr intenciói értelmében járunk tehát el — mondja tovább Kornis professzor —, amikor óvást emelünk nem egy flössen alakult, hanem egy háromszáz éves intézmény önkormányzati jogának nyilvánvaló, egyáltalában semmivel nem indokolható megsértése ellen.“ Kornis professzor folytatja azután a Miniszter úr indokolásának citálását. „Az önkormányzati testek — mondja a Miniszter úr — csak akkor válnak életképes alakulattá, ha érdemleges hatáskörük van. A Tanács legérdemlegesebb joga, hogy jelöli az intézetek tudományos és közigazgatási tisztviselőit és a tudományos segédszemélyzet tagjait... A javaslatnak egyik alapvető rendelkezése a tudományos személyzet mégfelelö kiválasztásának, a szelekciónak intézményes biztosítása.“ Ez az intézményes biztosítás pedig úgy eszközöltetik, ahogy a feni idézet t 5. §-a a törvénynek stipulálja, — úgy tudniillik, hogy „csupán vétójoggal rendelkezik a miniszter“. „E rendelkezés révén — mondja a Miniszter úr — a nagy közgyűjteményeinkből alakuló új önkormányzati test ismét egy olyan önkormányzati jogosítványt nyer, amely Egyetemeinknek egyik legsarkalato abb autonóm joga.“ „Mi nem teszünk tehát egyebet — folytatja Kornis professzor —, mint hogy azt a jelölési jogot védelmezzük, amely a Miniszter úr szavai szerint «egyetemeinknek egyik legsarkalatosabb autonóm joga». Ennek megsértése ellen annál nagyobb joggal és eréllyel tiltakozhatunk, meri a Miniszter úr a törvényhozás elé terjesztett legújabb törvényjavaslataiban először is egy Országos Természettudományi Tanácsot óhajt felállítani, melyben a javaslat 2. §-a szerint «az új tagokat maga a Tanács intézőbizottsága hozza a vallás- és közoktatásügyi miniszternél javaslatba, akit csak a visszautasítás joga illet meg»; másodszor egy Ösztöndíj-Tanácsot, melynek a külföldi ösztöndíjakra való jelölésénél a Miniszter úr szintén crak a vétójoggal elégszik meg.11 „Ugyanakkor — folytatja Kornis professzor — csakis az eredeti példakép dicsért Egyetem legsarkalatosabb autonóm joga — a jelölésé — csorbul meg, vagy még figyelembe sem jön.“ Kornis professzor azután a Miniszter úrnak Berlinben tartott „nagyhatású és mélyenjáró előadására“ hivatkozik, „mellyel a kultúrpolitika terén magának 4
