A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)

1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése

- 72 -576 Tekintetes Bizottsági A referens úgy véli, hogy mint minden egyetemi tanszék betöltésénél, úgy jelen esetben is kiindulópontul az absolut tudományos érték tekintendő. A folyamodók tudományos működésének fentebbiekben részletezett ismertetéséből szinte önkéntelenül és természetszerűen következik, hogy a folyamodók között a referens 4 olyan tudományos múlttal rendelkező sebészt talált, kiknek bármelyike kesében biztositva látná a tanszék sorsát, a folyamodók közül 3 az előadó véleménye szerint ezek­i kel szemben tudományos értékben nem állja ki a versenyt s igy ezidőszerint a jelölés megejtésénél nem vehető számba. Kettő­nek, Ádám Lajos és Tóthfalussy Imre dr. magántanároknak tudo­mányos működése nem haladja meg azt a szintet, mely képesí­tésük elnyerésére volt szükséges s azontúl további, főleg ón­álló működé sei egyik sem bizonyította be, hogy vezető tudo­mányos szerepre alkalmas. Tóthfalussy Imre dr. mint II. sz. sebészeti klinika tanársegéde kezdte irodalmi működését, s állásában jelenleg is működve, mini mástmint főnöke anyagá­nak, annak szellemében tartott feldolgozást nem nyújthatott. Ádám Lajos magántanár első casuistical kísérleteivel már egye­temi alkalmaztatása előtt szerepelt az orvosi irodalomban.­­Később klinikai mesterének vezetésével értékes tudományos mun­kát is végzett, amikor a helyi érzéstelenítésnek egyik, azóta jórészt meghaladott és elhagyott módszerét iparkodott általánosí­tani és technikailag kifejleszteni. E munkásságának jutalmát elnyerte magántanári képesítésében. Nemsokkal utóbb önálló munkatér nyilt meg számára, melynek ezideig tudományos értéke­sítését azonban részéről sajnos nélkülözzük. A harmadik folya­modó Lobmayer Géza dr. magántanár irodalmi működését viszont s tudományos elmélyedés foka állitja a másik csoporttal szembai háttérbe. Lobmayer dr. sokat irt, élénk figyelemmel kisérte a sebészeti, sőt mondhatjuk az általános orvosi irodalom min­den megnyilvánulását is. Nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel fogott uj kérdések tanulmányozásához, de azokhoz mást, mint 5?1. . I

Next

/
Thumbnails
Contents