A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1925-1926 (HU-SEKL 1.a 52.)
1926. május 12., II. számú sebészeti tanszék betöltése ügyében kiküldött bizottság ülése
- 71 -575 Hüttl Tivadar dr, alapos előképzettség , J évi komoly kórbonctani munka után került a sebészetre, ahol már munmal összeállított statisztikáival és egy. a kórboncímnokot nyomban eláruló dolgozatával. A háború négy esztendeje kiüti kezéből a tollat, de amikor a harctérről hazakerült, ismét dolgozni kezd, s akkor váratlan lendülettel, mikor készülő dolgozatain a nyomdafesték meg sem száradt, vezető pozícióba kerül. Ezt a szinte szédületes emelkedést nem egyszerre meginduló tömegmunkájának, hanem kizárólag az ő egyéni ritka emberi tulajdonságainak köszönheti, Minden ténykedéséből, minden előadásából, minden munkájából az a megnyugtató érzés szól a hallgatóhoz, az olvasóhoz, hogy amit ez az ember mond, arra építeni minden körülmények rák özött nyugodtan lehet. Mire állásában, hová egyévi helyettesítéssel küldetett ki,végleges kinevezést kap, irodalmi működése is utóléri pályája emelkedését. Hacsak a bélsarkómáról irt munlája jelent volna meg, az is alaposságával, uj gondolataival elegendő lett volna, hogy a tudományra való hivatottságát igazolja, Hüttl Tivadar azonban azóta egyre többet és jobbat termel. A gümős mellüri gyülemek kezeléséről és az általános genyes fertőzések kezeléséről irt terjedelmes munkái széles irodalmi ismeretekről, jó klinikai megfigyelésről, inventióról tesznek tanúságot. A debreceni egyetem alig 5 év alatt sebészi iskolát teremtett s klinikájának a külföldön is ipeg jelent munkákkal elismertést szerzett, U és tanítványai a debreceni tud,orvosegyletnek szinte központját képezik. A tanár és tanítványok nevével a tudományos ülések csaknem mindegyikén találkozunk be,utatások és előadások címében, s ő maga a magyar Sebésztársaságnak egyik legszorgalmasbb előadója. Tanári hivatását lelkesedéssel tölti be, amit legjobban bizonyít, hogy főkollégiuma mellett félévenként a sebészet kisebb kérdéseiről is hirdet egy, vagy több előadássorozatot. kássága első idejében feltűnik az irodalomban, nagy szorgalom