A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)
1922. március 14., 7. rendes
axL : 50 . • h a ° Tekintetes Orvaskari Tanártestület! ..z Orvosi Kar Dekanátusához Vlaszká'százados , a főiskolai internátus igazg tója 1921 évi aug. 5.-én átiratot intézett, amelyben közli a dekánátus al, hogy KereszteiiJózsef o.h.a volt zászlóalj tagja, saját bevallása szerint Zuglóban egy olyan kör alapításában vet részt mely egyesület a keresztény és nemzeti célokkal ellentétes irányzat tál alakult meg. ..z egyesület alakuló kÖzgyül'sén a keresztény nemzeti irányzatot leszavazták és Keresztes i ennek dacára a kör titkári állását elfogadta és még ma is betölti azt. lefolytatott v izsgálat a fenti megállapítást igazolta s e •miatt nevezettet az internátus kőtelkéből elbocsátot La.Ez átiratot az Orvosi Kar dékánja a fegyelmi b izottsághoz tette át esetleges további eljárás céljából. Keresztesi József o.h. a fegyelmi bizottság által eszkö* * < A zölt kihallgatása soráb elismeri, hogy a Zuglói Társas Kör megalapító- ■ sában tevékeny részt vett, valamint azt is, hogy a^Társas Kör megalapító* .r'" sa alkalmával v ita^tárgyát képezte az, hogy vájjon kimondja-e az Egyesület alapszabályaiban azt, hogy tagul csak kereszt nyékét vesz föl. őzavazásra kerülvén a kérdés a szervezkedésben tevékenykedő jelen volt 17 -mind keresztény - tag közül két ő kiv 'telével arra szavaztak, hogy alap* • szabály ilag nem mondják ki azt, hogya társaság tágja csak kereszt 'ny lehet, tett ék ezt pedig azért, mert Ákom Lajos orgonamüv észnek és Keresztesi Istvánnak ez volt a belép'st illetőleg a fölt étele, már pedig Ákom Lajós a kör tagjául okvetlen meg akarták nyerni. kör alapszabályterveze~ t \t a BelügymTTt-isitfrnek megerősít sre föl is térjesztett k. Idő közben sikerült az előbb említett Ákom Lajost és Kéresztes i Istvánt eltéríteni azon belépési föltételétől, hogy ők tagul csak akkor lépnek be, ha az alapszabályok nem mondják ki, hogy csak keresztény lehet tagja a társas körnek. Erre a úársas kör alapitó tagjai eredeti szándékuknak megválás itása — u is ^- 1 -