A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)
1922. március 14., 7. rendes
^13 i a o ,> 0 ■ c Íjából az alapszabályt era esetet ami már a belügyministeriumból a VII. kerületi elöljárósághoz áttétetett, visszavették a módosítás eszközlésére. így tehát a belügyminist er már olyan alapszabályzatot hagyott jóvá, amelyben a tagok fölvételét szabályozó pont kimondja, hogy tagok csak keresztények lehetnek, .z internátus kötelékéből való kizárására vonatko zólag előadja, hogy a múlt év julius havában a zászlóalj tudakozó tisztje megidézte, kihallgatta s jegyzőkönyvet vett föl vallomásáról. Kizárásának okáról írásbeli végzést nem kapott a azt minden indokolás nélkül csak szóval adták tudtára. Erre nevezett azonnal kérte a körletparancsnokságáál a becsületügyi élj árás / megindítását, de kérésére ez ideig még semmi értesítést nem kapott. a fegyelmi bizottság beszerezte a zuglói társas kör alapszabályait, valamint az első Ízben megerősítésre benyújtott alapszabály módosítását kérő körözvényt. z alapszabály I '. §~a az egyesület célját körvonalazva azt mondja, \.z Egyesület célja tagjait egyesíteni kulturális, szociális és testedző sport céljainak elér és éré. E célok szolgálatában az Egyesület mindenek előtt arra törekszik, hogy a magyar • -~o nemzeti szellemet és hazafias érzületet ápolja, a keresztény e-rköbee&öt erkölcsöt ébressze, terjessze £S fejlessze.stb. „z alapszabály módosítását sürgető korözv ényt 1921. jul. 9.-én irta alá. a 17 alapitó tag s ez a következőleg szól: " lul írottak mint a zuglói társas kör alapitó tagjai az egyesületet csakis keresztény alapon kívánjuk megvalósítani,felkérjük ezert Jászai Ferencz főtitkár urat, hogy az alapszabály ilyen irányban való módosítását sürgősen szíveskedjék elintézni"' Következik a 17 aláírás. Ez$ a főtitkárnak küldőt a a módos itást dürgető körozvíny^ a Keresztesi József irasa s az • x aláírók között is az ő neve szerepel legelső helyen. Keresztes i József édesatyját, ki zuglói ev. ref. lel-4 kész a bizottság egyik tagja személyesen ismeri s ót a keresztény cd szolgálatában álló becsületes, derék hazafinak tartja, amit azért említ föl, a bizottság, mert ezzel is dokumentálni akarja Keresztesi József nem nőtt föl kereszt íny ellemes légkörben. .. társas kör megalapításának kezdeten fölmerült incidensre vonatkozólag a bizottságnak'az a v elemenye, hogy tekintve azt,