A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. március 14., 7. rendes

T {A ' kcj-Tekintetes "C;inárt e st/ il et! f. o 1 o o A mu'lt félévi index-egyeztetések alkalmával a quaesturá­­bsn észrevették, hogy Kováts Lajos indexében több tanári és két dé­káni aláirás, Tar Aladár indexében pedig ugyancsak néhány tanári valamint a dékáni aláirás gyanús. Ezért* mindkét indexet a rector úr­hoz terjesztették föl, aki azokat karunk dékánjához tevén át, itt megállapittatott, iiogy a Kováts Lajos indexének 27, és 29. lapján található aláírások egynek kivételével hamisak, úgyszintén a Tar Alá dár indexének 9. lapján lévő aláírások is. Ez alapon a rector ur saját hatáskörében elrendelte a két nevezett hallgató ellen a fegyelmi eljárást. Karunk alulírott fegyelmi bizottsága f. hó 10-én vizsgálat alá véve a két indexet, a maga részéről is megállapította a gyanús aláírások legalább egy részének hajais voltát. Minthogy a két terhelt hallgató két idézés ellenére sem jelent meg a bizottság előtt, kihallgatásuk nélkül pedig a fegyelmi vizsgálat a maga rendje szerint lefolytatható nem volt, a bizottság a következő javaslatot^ terjeszti a kar és egyetemi tanács elé: Kováts Lajos 1898, febr. 2d-án Hagybecskereken, és Tar Madár 1901 aug.21-én AbaujS füzéren született orvostanhallgatók o az indexekben megállapított hamis tanári és dékáni aláírások miatt az ellenük folyamatba vett. fegyelmi vizsgálat befejezése előtt a bu­dapesti egyetem egyik karára se védessenek föl; utána pedig esetleges fölvételükre vonatkozólag az Ítélet rendelkezései mértékadók. Erről egyöntetű eljárás végett a magyar testvéregyetemek értesitendők Budapest, 1922. március 14.­j

Next

/
Thumbnails
Contents