A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)
1922. március 14., 7. rendes
) így Szántó Olgára nézve,:hogy 5 Rados-sal ,kinek szereplését a kommunizmus alatt mindnyájan ismertük,az intézeti érintkezés határait jóval túlhaladó érintkezést tartott fen,a sociáldemokratawszervezetnek tagja lett,olyan időben mikor a belépésre még nem állott fen a kény' és hosszabb ideig hivatalosan kijelölt bizalmiként szerepelt.Feltűnő, általában hogy két és fél év alatt alig érkezett 1-1 hasonló revisios kérés és most minduntalan egy-egy többnyire megszállott területen -vagy külföldön tartózkodó részéről, kik rendesen azzal indokolják hosszú hallgatásukat,hogy szükséges okmány szerű bizonyitókokat kellett beszerezniők, az okmányok dátumaiból pedig megáilapitható,hogy azok mind már régen birtokukban voltak.Szóval úgy látszik alkalmasnak vélik az időt a próbálkozásra,nem enyhült-e meg a felfogás vétségük mérvére nézve.-Nem hiszem azonban,hogy akár & karunk akár a köz érdekében volna,hogy megadassák a. mód,hogy ezek valami képeb megint besserapószhetők legyenek,a mint azt hellyel közzel sajnosán tapasztaljuk.Mint annak a bizottságnak tagja,mely 1919-ben a kari alkalmazottak egy részének elbocsátását javasolta,kik között Dr. Szántó Olga is helyet foglalt kémem,illetőleg javasolnom kell,hogy a kar határozatát tartsa fenn,annál inkább mert semmiféle uj§bb körülmény nem merült fel és ilyenre a szűkszavú folyamodásban sem akadunk,mely a revisiót,illetőleg a kar határozatának megnásitását, ma több mint két és egy félév múlva indokolté tenné, Budapest,1922 március nó 11-ón. U