A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1921-1922 (HU-SEKL 1.a 48.)

1922. március 14., 7. rendes

Tekintetes Tanártestület. Dr. Palic EmiIné,Dr. Szántó Olga Budapestről január hó 4-iki kelteaéssel kérvényt intéz* a tanártestülethez,mely kérvény épen két hónappal utóbb,azaz március hó 4-én jutott a ka.r dékáni hivatalába.Nagy on valószinü tehát,hogy ez a folyamodvány nem Bu­dapesten készült hanem a folyamodó jugoszláv tartózkodási helyén éaVkésedelmes érkezés az ide - oda küldözgetésből magyarázható. Karunk a folyamodót 1919 augusztus havában a budapesti tudomány egyetem intézeteiből és klinikáiból kizárta és Dr.Palic EmiIné Dr. Szántó Olga most harmadfélév elteltével kéri az ügye^ revisió­­ját.-Hogy a revisiót csak most kéri azt azzal magyarázza,hogy ő már 1919 julius havában távozott jugoszláv területre,mert férjét kellett követni,ki szerb állampolgár a revisiót tehát eddig nem kérhette és hogy ezt egyáltalában kéri,azt meg azzal indokolja, mert neki rosszul esik,hogy kötelékét az egyetemmel,melyen kiké­v peztetéáét nyerte igy kellett megszakítani és mert a kommün alatt politikai szereplése nem volt.A 10 soros folyamodványhoz semmiféle okmányt nem mellékel,a bizottság tehát teljesen tájékozatlan arra nézve,hogy a folyamodó hol tartózkodik,alkalmazásban van-e és mi­lyenben,miért jut most harmadfélév múlva eszébe az elbocsátásának hatályon kivül helyezését kérni. Dr.Palic EmiInét Dr.Szántó Olgát a kar annak idején néh. Bókay Árpád tanár válérháoyéá jazaöiaia alánján bocsátotta el állá­sából. Amint már egyizben jelentettem,Bókái/ Árpád tanár halála után V összes sok esetben okmány jellegével biró feljegyzések eltűntek illetőleg megtalálhatók nem voltak és egészen a véletlen dolga ha egy-egy egyénre vonatkozó rövid feljegyzés még ma is raegnaradt.- 1 --U4&

Next

/
Thumbnails
Contents