A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1920. december 22., 4. rendes folytatólagos

gató volt, arra a nézetre jutott, hogy a nemi betegségeknek a hall­gatók között is nagymérvű pusztítását elkerülhetnénk, ha két kü­lönnemű egyén igazi szeretetből és szerelemből együtt élnetpapi áldás nélkül is. Iz egyén a kommunista társadalomban, cimü előa­dásának pontos tartalmát, miután az Írásban nincs meg, a bizott­ság nem tudta kihámozni, mert úgy a saját szóbeli, mint itásbeli előadása, úgy sz int én a kihallgatott tanuk vallomásai csak nagyon általános vázlatot nyújtottak, az igazi lényeg ismertetésefi nél­kül. Első szóbeli vallomása errenézve a következő volt:Végig te­kintve a fejlődésen && úgy láttam, hogy az összes bajok forrása az, hogy hiányzik az emberekből a szociális öntudat.A kommunizmust mint olyan alakulatot vázoltam , amelyik betöltheti a hivatásáét akkor, ha olyan indiv idiumokat nevel, amelyekből ez nem fog hiá­nyozni. írásbeli vallomásában azt írja,hogy előadásában szólt az emberi lélek fej lődésének mót ivumair ól, a létért való küzdelem és Önzés mellett a fejlődés lehetőségét a másokért való küzdelemben látja. Hirdette Krisztus akaratát a szeretetet és az áldozatkész­séget, amelynek megvalósulási útját a szociális öntudat emelésé­ben és az embereknek erre való nevelésében látja.Megemlékezett ar­ról, hogy az akkori rendszer nevelés helyett, kényszeríti az em­bereket a szociális Öntudatra, de a diákságbak mintegy magasabb lelki kultúra részesének feladatát abban látta, hogy önként és ön­tudatosan érezze a felelőséget azokkal szemben, akik eddig ebből ki voltak zárva és segítse, nevelje azokat. Továbbá beszélt arról , hogy egy. olyan uj, az indiv i címé ál izmuson alapuló társadalmi rend­nek kell alakulni, amelyben a testvériség, a szeretet tartja ösS- sze az embereket, de ehhez nem Hietschei, hanem Krisztusi Ubermen­­schek kellenek. Elismeri, hogy előadásai után vitákat folytatott, de mindég kitért a polit ikával kapcsolatos kérdések elől,mert eze­ket eszményeinek lényegétől távol ál ónak érezte. Vallomásában azt is elmondja, hogy júliusban már azért nem tartott több előadást, mert az elkövetett gyilkosságokkal és erőszakoskodásokkal egyet nem értett, de arra hogy májusban és junúusban akkor miért tartott e­o lőadást azt a csodálatos választ adta, hgy miután q politikával nem foglalkozott, nem .tudta, hogy már májusban vés júniusban is í'oee i .iribi ibio\UsA el ddM

Next

/
Thumbnails
Contents