A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)
1920. december 16., 4. rendes
kérelme teljesittetett.Jendrg£sik_Ernő_JéI re ért ette a Dékán feliratát és amennyiben csak erre vonatkozik, ahhoz hozzájárul bizottság nélkül is.-4 Ear megadja a Dékánnak a felhat al máz ás t felirata elküldésére, félévek beszámítása ügyé\% üuthuMbt nQjMu bi|Vl*|Mé^ unonift 18./ Grósz &mil előadó előtérjeszti jelentését a II.félévi tanrendről: Tekintetes Tanártestület! Tisztelettel bemutatom az 1920/21 iskolai év második félév ének tanrendjét. * ■ ■ A jelen félévhez képest a következő változások lesznek: Eenhoss ék-Mihály tanár Szombat d.e. l/2 11-12 óra között fejlődéstant hirdet, a mi igen örvendetes gyarapítása tanrendünknek.- Hári Pál olyanok számára hirdeti^élet vegytan cimü előadását, a kik legalább két félév belgyógyászatot hallgattak. Ezen korlátozást nem tartom indokoltnak, sem lehetőnek,/kérdés,hogy mint ny.rendes tanár veendő-e fel?/. -feien Béla és El is eher Gyula azt kétt rik, hogy collég iumaik Radiológiai címmel külön fejezetben vétessenek fel. E kér4és teljesítését javaslom. Kuzmik Bál r/t érések és ficamok czimü kollégiumot hirdet, ^ámoasy Zoltán „Vény — *• . M Qzerkeztéstan kollégiumot hirdet.- &zen évben szerepel első ízben Jakabházy Zsigmond két kollégiuma. Temesvári Rezső azt kéri, hogy előadásait a Veisz Alice gyermekágyas otthonban VI. Dókaytér 4. tarthassa. Tisztelettel javasolom e kérés teljesítését. Székely Ágoston az orvosi ethika II. részét IV. és V. éves orvostanhallgatók számára hirdeti. <-z első félévebn 500 hallgatója volt s remélhető, hogy a II.-ik félévben is nagyszámban fogják hallgatni. A Rector Magnificus óhajának megfelelően a Dékán Ur felkérte az előadókat, hagy vasárnap délelőttre ne hirdessenek előadást. Ezen felkérésnek az előadók meg is feleltek, csak BgTMzéhg_Kárgly, Donáth_Gyulg és Benczúr _Gjyula óhajtanak előadásokat Vasárnap tartani. Tisztelettel javaslom, hogy rövid utón kérjük fel őket előadásaik áthelyezésére, minthogy a Rector M agni ficusnak a Vasárnap délelőtt mentesítését a jövő félévre meg~- 16 =■