A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1920-1921 (HU-SEKL 1.a 47.)

1920. december 16., 4. rendes

232 -o ígértük^. Verebéig tanár hajlandósága, hogy előadásait reggel 8-l/2^ig tartja, nem, valósítható meg; nem volna helyes, hogy kényszerítő ok nélkül a parallel tanárok más időben hirdesse­ér nek kollégiumot, de még azt sem, mert a belgyógyá&szattal üt­köznék. A tekintetes tanártestület Kuzmik tanár indítványára elhatározta, hogy az anatómiát a pozsonyi és kolozsvári orvo­si facultások hallgatói parallel előadásokban hallgassák s ne egyideüleg a budapestiekkelr Ez indokolt, minthogy a mi facul­­tásunkon is 600-nál több az első éves, a két testv^érfacultáson 300-nál több s igy majdnem 1000 első éves van. A kolozsvári e~ gyetemen a szemészetből máris párhuzamos előadások vannak an­nál indokoltabb az anatómiából. A kolozsvári és pozsonyi hall­gatók számára a belgyógyászat a jövő félévben is a II. belkli­nikán lesz. Ez nem egészen indokolt, mivel.mindkét facultásnak kinevezett be így égy á4s zi& tanára van. A I 1 ,-ikjbelkl inikának a mi facultásunkon is kb. 800 hallgatója van, ha ehh-z még hoz­zá jön a pozsonyi és kolozsvári, akkor e klinika bet eg anyag át és különösen a délutáni betegvisitek.t lOGO-nél több hallgató ven­né igénybe. Ha ezen a jövő félévben nem is lehet változtatni, a jövő iskolai évre más intézkedés lesz szükséges. Sebészetet, szülészetet, szemészetet amúgy is köz kórházakban hallgatnak. Sok okból indokolt, hogy a belgyógyászatot is ott hallgassák. . •< >*|l Budapest, 192Ö. deczember 16. Orosz Emilr J ■*’ - - i 1 ®J jí Dékán a jelentés egy paáusára kijelenti, hogy kari határozat nem történt a kolozsvári illetve pozsonyi párhuzamos anatómiai előadások szükségére, nézve, de kívánatos volna, hogy e tekintetben megegyezéses megállapodás jöjjön lét­re az érdekelt anatómusok között. • i . Ezek után a Kar a bemutatott • ” ^ *v ■ W l • í JÓIDJ 1JIfiül második félévi tanrendet a je­-ít\* lentésben foglaltak szerint kofli­gálja.és elfogadja.-19./ Lfnhossék Mihály beszámol a külföldi félévek beszámíthat ás a ügyében kiküldött bizottság véleményé­- 27 -

Next

/
Thumbnails
Contents