A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)
1920. május 4., 9. rendkívüli
tolhatják javító vizsgáikat. Czélezerübb 5 iS volna azokterminusát az őszi félév efcső két hetére szorítani amikor még azt is kir mondhatnánk, hogy a letett vizsga nélkül nem is lehet beiratkozni a következő félévre , mert annak első két hete után sikeres vizsga ecetén még mindig volna ideje a hallgatónak dékáni engedéllyel heiratkozni. GRÓSZ EMIL. A reform tervezet azt tartotta szem el ott,hogy jövőben a téli semester októberben fog kezdődni .úgy mint külfölden. Ezért az október 15-iki terminus. Nem kell tehát naptári dátumot kitűzni,hanem az indítványozók szövegezését elfogadni : "a har.adik félév első két hetében....! ez hozzá simul a félév megkezdésére nézve elkövetkező döntés bármilyen formájához. VÁMCSSY előadó hozzájárul az előtte szólók szövegezéséhez, már csak azéit ismert a mig el nemdöl.hogy letette-e a vizsgát a hallgató, addig nem is tudja mire iratkozhatik be.- Mert ha megbukott, az első évet kell ismételnie, ha átment.iratkozhatik a harmadik félévre. t A kar a javasolt szövegváltozta~ tást eldagadja s annak 5.sorában “kezdete előtt.legkésőbb október 15-ig" helyett azt iktatja be : ♦ # “ első két hetében”. Előadó olvassa a 12. §- és 13 §-t, miket a kar változatlanul elfogad. GRÓSZ EMIL azt hiszi ma már eleget végzett a kar, a tárgyalás gyorsítása vegett a jövőben kiki jelentse ne van-e vaiemi kifogása es csak ezeket tárgyaljuk. NÉKAM LAJOS. Nem járul saust uozza.mert a tu(ZLq