A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)

1920. február 17., 5. rendes folytatólagos

- o -tani a 4 hónapos tanulmányi időt, mert ez tulajdonkénen egy félév, amely két r félévnek számit. Tanrendjeit is els5 és második félévi tanrendnek hirdettük. t* Yámossy Zoltán szerint a tanulmá­nyi időt okvetlenül két félévre kell differetiálni és ezt fel kell tüntetni az indexekben is, mert e nélkül külföl­di egyetem sem fogná e rövid tanulmányi időt két félévnek elfogadni, - hiába volna az rávezetve, hogy két félévnek számit. Alkalmat kell továbbá adni a hallgatóságnak, hogy akiknek erre joguk lesz, e tanulmányi idő alatt egymásután két egy féléves tárgyat is hallgathassa­nak, ha azok tanulmányi idejükből hiányza­nak. Azt hiszi, hogy az uj beiratkozás al­kalmával az előadásokat azonnal meg lehet kezdeni, legfeljebb egy két napot szánva, az indexek aláirására, és a quaestura e­­gyeztetéseket a tanulmányi idő alatt 4-6 hétig is nyugodtan elvégezhetik. Jendrassik Ernő e kérdés kapcsán i­­rásban foglalt indítványt óhajt elő tér- t ieszteni. mely a következő: , 1 Tekintve, hogy a tudás tőke és pedig nemcsak a tulajodonesáé, hanem az egész államé is, és e tőkére hazánknak óriási szüksége van, a legnagyobb mértékben aggo­dalmasnak tartanám azt, hogy a hallgatóság egy része a tanulástól az egész tanéven át távol tartatnék, mert úgy elfelejtené azt, amit eddig tanult és t orább tanulás emiatt igen sokat szenvedne. . /.

Next

/
Thumbnails
Contents