A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)

1920. február 17., 5. rendes folytatólagos

Javaslom, hogy: . i , - - - • 1/ Beiratkozhassék mindenki, aki ez előtt már be volt Írva. Sz az ikerfélég azonban csak a­­zoknak számítson két félévképen, akik legalább három félévet veszítettek, háborús szolgálatuk miatt, vagy karhatalmi szolgálatot teljesítet­tek,a többinek csak egy félévként. 2/ Az újonnan jelentkezők vettessenek fel első­évesenként, mint eddig, minden további korláto­zás nélkül, de az első félév végén történjék a megbitálása annak, megfelelő colloquium alap­ján, hogy ki bocsájtható további tanulásra és ki nem; esetleg egy rész csak feltételesen u­­jabb colloquiumnak vetve alá a második félév végén. Bársony János: Jendrassik indítványában a numerus clausust, amit egyhangúan kivána­­tosnak mondott ki a kar, újra vita tárgyává tétetik, amely nem kívánatos, sőt $ lehetőleg tétessék bej.e, hogy ez az iker félév nem e­­gyéb, mint egy méltányos pótlék azok számára, akik sokat veszítettek a háborúban és áldo­zatot tudtak hozni a házáért. A Dékán véleménye szerint a pótfélévnek indoka épen az, hogy a numerus clausus elin­tézésére idő kell, és az az ősznél előbb nem várható. Kívánatos tehát, hogy a kar kitart­son a készülő rendelkezések mellett és ne za­varja azokat meg újabb indítványokkal. Lenhossek Mihály kérdi ennek kapcsán, hogy a Tanács szerint a külföldi félévak egyái­t talán nem számíthatók be, amig az egyetem ren­des tanulmányi men:te meg nem kezdődik*. m k riJ\

Next

/
Thumbnails
Contents