A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1919-1920 (HU-SEKL 1.a 46.)

1920. február 17., 5. rendes folytatólagos

a nevezettekre vonatkozó döntés átolvasását. 6. doctor Buday István kérte volt oklevelének kiadásátf amit a kar megtagadott, illetve füg­gőben tartani kivánt, amig az 6 ellene gyil­­kosság bűntettében a hadsereg megindított el­járás be nem fejeztetik. A Dékán jelenti,hogy r Buday István nála megjelent és okmányokat mu­tatott fel, melyek szerint az eljárást meg“ szüntették, a bűnjeleket neki kiadták és ennek alapján javasolja, hogy az oklevél most már ki­adassák. (D.sz..........) < ■ A kar Buday István oklevelét kiadja. 7. dr. Antal János személyesen is kérte a Dékánt, hogy hozzájárulja kar ahhoz, hogy Szabó József és Salamon Henrik ellen kinyom? tatott röpiratát terjeszthesse. (D.Sz. . . A kar ilyen értelemben egy­általán nem nyilatkozik. 8. A Dékán jelenti, hogy a márczius 1-vel kezdődő tanfolyam féléva&re beosztása kívána­tos és javasolja, hogy az első félév márczius 15Éétől május 14-ig, 15-én és 16-án Írassanak alá az indexek és 17-én kezdődjék az uj félév. Szén uj félév elején a quaestorával való bo­nyodalmas, administrativ egyeztetés és ikta­tás elkerülhető legyen, czélszerü volna, ha mindkét félévre márczius elején lehetne beirat­kozni. Grósz Smil szerint meg sem kellene szaki­­........... *A

Next

/
Thumbnails
Contents