A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1918-1919 (HU-SEKL 1.a 44.)

1919. január 28., 5. rendes folytatólagos

13 i * * *» * % M s f. L & I» St Í J ► % m, t O * I I i %^4 dése értelmében tesz a karnak javas­latot; melynek alapján a kar a k7. §-us első bekezdése szerint határoz. Ka a kar olyan tanárt kíván meg­hívni , aki a karnak korábban már tag­ja volt, a meghívás tárgyában bizott­ság kiküldése nélkül határoz. Ha pedig pályázat, esetében a bi-r zottság azt talál ja,hogy a pályázat nem eredményes, a meghívás céljából saját kezdeményezéséből is tehet a karnak javaslatot, Ekkor is azonban jelentésében nemcsak a meghivandóról.h hanem a pályázókról is érdemlegesen nyilatkozni köteles. A vallás és közoktatásügyi Mi­niszter a meghívott kinevezése iránt belátása szerint tesz el őt erjesztést Ő Felségének. A 9. §.utol só bekezdése esetében /; Nyilvános rk. tanárrá oly magán­tanár is kinevezhető, a ki ebben a minőségben ki rejtett hosszabb és siket* rés működésével kiváló érdemeket szer­zett :/ a vallás éü közokt.Miniszter pályázat vagy meghívás nélkül is tehet előterjesztést a kinevezés iránt. A kart azonban ekkor is meghallgatja." Ez eljárás megáll apitásakor, épen a bu iapestj Systemen érvényes gyakorlat és miniszteri rendeletek szolgáltak alapul. Ilyen körülmények között nem helyt álló a miniszteri leirat azon kijelentése, hogy a kar hozzászólása nincs intézményesen bizto­sítva. A miniszter maga is érzi el -_

Next

/
Thumbnails
Contents