A Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Orvosi Karának ülései, 1910-1911 (HU-SEKL 1.a 36.)

1911. május 23., 3. rendkívüli

a közoktatásügyi Minister úrhoz átiratot inté­zett, amelynek folytán a mi Ministerünk Kótly tanár állásfoglalása tárgyában karunkat sürgős < veteményes jelentéstételre hivja fel. Kátly ta­nár ur álláspontját karunk március havi ülé­t sén előadta,a kar ekkor az ügy további tanulmá­nyozására Tauffer tanár elnöklásóvel Ajtai,Ró­­czey, Kétív, Jendrassik s utóbb még Nékám ta­nárokból álló bizottságot küldött ki. A bizottság két ülést tartott, az elsőn a bizottság teljes száminál részt vett s ekkor Ajtai tanár kifejtette az ügyre vonatkozó álta­lános adatokat,a bizottság pedig elhatározta, hogy az ügy anteaktáit bővebb tanulmányozás céljából sokszorosittatja. A második ülésen Tauffer tanár elnökön kivül csupán Jendrassik és Mókám tanárok jelentek meg, de a bizottság fénytelen volt feleszámban is az ülést megtartani,mert az ügyet a közokt. min. i­­gen erősen megsürgette. Ezen bizottsági ülésen Jendrassik előter­jesztett egy felterjesztési- javaslatot,ezt a bizottság jelenlevő tagjai megvitatták s egyhan­gúan elhatározták, hogy azt a Tanártestület elé terjesztik. ^zmtán a bizottság következő ./. csa­tolt vélemányes jelentését és javaslatát ter­jeszti a kar elé: / 1. melléklet./ r Ajtai K. Sándor tanár: A bizottsági ülés­ben , a melyben az előterjesztés tárgyaltatott, nem vehetett részt és igy est akkor sem el nem fogadhatta, sem nem ellenezhette. Az elaboratum szép és ideális álláspontot foglal el,de ezt az élet, a gyakorlat kineveti. Az orvosi titoktartás

Next

/
Thumbnails
Contents