Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965

1965. március. 27., 4. Rendes kari tanácsülés

21 Ч 1í Lehet, hogy nagy szavakat használ, de a hangsúly mégiscsak azon van, mit tudnak a felhozott javas­lat mellett, vagy ellen nyilatkozni. Pillanatnyilag ez még titkos anyagként tárgyalandó, adott esetben azonban a Kar véleményét figyelembe fogják venni. Kéri ezekután a vita folytatását. Farkas: Tisztelt Kari Tanács! Az előtte szólók meg­­gyŐzték abban, amit eddig is hangoztatott, hogy vannak bizonyos területek a gyógyszertárban, amiben csak diplomás gyógyszerész dolgozhat. A felsőfokú technikum anyagával kapcsolatban az a véleménye, hogy egy 3 éves képzésbe semmiképpen nem férhet bele az az ismeretanyag, amelyre egy gyógyszertárvezető gyógyszerésznek szüksége van. Gyógyszertárvezetőnek, különösen egyedülálló falusi gyógyszerésznek igen jól felkészültnek kell lenni, mindenféle váratlanul fellépő probléma megoldására. Nem kérhet senkitől tanácsot, önmaga saját tudására támaszkodva kell döntenie dolgokról. Természetesen vannak olyan fela­datok is, amelyet középkáderek is elláthatnak. Vita afelett nem lehet, hogy gyógyszertárat csak egyetemi gyógyszerészi végzettséggel rendelkező egyén vezethet. Ebben a Karnak engednie nem szabad. Л i3 í A felsőfokú technikum tananyagának kialakitásóban a Karnak tevékeny szerepet kell biztosítani. A felső­fokú technikumban végzettek közül a legjobbaknak biz­tosítani kell, hogy az egyetemen továbbtanulhassanak. A felsőfokú technikum felállításának elvetése nem volna célszerű, mert jól képzett asszisztensekre fel­tétlen szükség van a gyógyszertárakban. Pandula; Mint a Reform Bizottság tagja, uj adatokat nem kivan közölni azon elaboráturnon kívül, amelyet itt Clauder professzor ur ismertetett, amivel teljes mértékben egyetért. Inkább csak egyéni álláspontját szeretné ismertetni. Álláspontja szerint a gyógyszer­­tár vezetéséhez feltétlenül egyetemi végzettségű gyógy­szerész kell, de ugyanakkor szükségesnek tartja a felső­fokú technikum felállítását is. Szeretne két negativ indokot felhozni, hiszen itt annyi pozitívum elhang­zott. Gyógyszertár vezetéséhez egyetemet végzett gyógy­szerész kell, mert a gyógyszertárban jelenleg még gyógy­­szerkészités is van, ha az csak 25 %-os is. A Szovjet­unióban, ahol pedig kevés volt az egyetemet végzett szakember és sok középkádert állítottak be a gyógyszer­ellátásba, most egyetemet végzett diplomásokkal töltik fel a gyógyszertórvezetői állásokat és nem a középkáde­rek által vezetett gyógyszerszobák szaporítása a fejlő­dés iránya. De igy van ez Amerikában is, ahol pedig tényleg a gazdaságosságot tekintik és nem az embert: a gyógyszertárban esetleg minden más egyebet is árusí­tanak, de ott el van különítve, a helyiség külön részé­ben a gyógyszerkészités és az ott dolgozó gyógyszerésznek

Next

/
Thumbnails
Contents