Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965

1965. március. 27., 4. Rendes kari tanácsülés

- 5 -Я 1.2. Gyógyszerészi hivatás. A reform a gyógyszerészi hivatás definiciójót pontosan megadta. "A gyógyszerészi hivatás gyakorlása közegészség­­ügyi tevékenység. Feladata minden olyan tényke­dés, amely a betegségek megelőzésére, gyógyke­zelésére szolgáló gyógyszerek, tápszerek, vala­mint a kórjelzésre és vizsgálatokra használt készitméryek szakszerű előállítását, ellenőrzését, elosztását és azokra vonatkozó felvilágositás adását foglalja magában." A hivatáás gyakorlásaként jelentkező tevékeny­ség közegészségügyi jellegű. Sokak által fel­tételezett és gyakran állitott kereskedelmi jel­legi azonban teljesen helytelen, a szocialista ember szemszögéből. A gyógyszer eladása nem hasznothajtó kereskedelmi tevékenység, hanem betegembert kiszolgáló egészségügyi feladat. A szocialista társadalom gyógyszerésze tehát más embertípust kiván meg és ad is, mint a kapitalista rendszer. Ez az oktatásban is kell, hogy visszatükröződjék. Reformunk a korunkban jelentkező fejlődés ütemének figyelembevételével ezt célozta megvalósítani. 1.3. Gyógyszerészi tudományok definíciója. A gyógy­szerészi hivatás és feladatkör definiálásával a reform meghatározta a gyógyszerészi tudományok ismeretanyagát is. E fogalom alá esik mindazon ismeretanyag, mely a gyógyszerészi tevékenység^ ellátásához szükséges és amely a tudományág előre­haladásához, fejlődéséhez a kor szelleme megkíván. Ezt a tudományt alkalmazott tudományok csoport­jába sorolták, mely felhasználja a természettu­dományok, orvostudományok, közegészségügyi vonat­kozások, közgazdasági és jogi ismereteket egyaránt. Leszögezték, hogy ennek előrevitelét csak az ez irányba képzett és fenti ismeretanyaggal rendel­kező emberek biztosíthatják. 1.4. Gyógyszerész hivatás gyakorlásával kapcsolatos munkakör. A reformtervezet pontosan definiálta a gyógyszerészeti tevékenység különféle formáit négyféle szakterületen, éspedig 1.4.1. Közforgalmú gyógyszertárban. 1.4.2. Intézeti gyógyszertárban. 1.4.3« Ellenőrző laboratóriumokban. 1.4.4. Gyógyszeriparban. Függetlenül attól, hogy a gyógyszerészi tevékeny­ség, mely munkahelyen, ill. szakterületen jelenik meg, nagy vonásokban feladata:

Next

/
Thumbnails
Contents