Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1963-1964
1963. december. 19., 2. Rendes kari tanácsülés
- 15 SO A Rektor ur súlyt helyez a kétféle képzésre. Ennek a reformunkra is rá kell nyomnia bélyegét, mert amikor a hallgatók tehermentesítéséről tárgyalnak, az nem azt jelenti, hogy a szellemi terhek megszüntetéséről van szó. Feltétlenül egy színvonalasabb és magasabb oktatásnak kell megszületni, akkor ha a gyógyszerészetnek mesterségbeli, rutinszerű részét egy felsőfokú technikumra bízzák rá, de ugyanakkor hangsúlyozni kivánja, hogy a felsőfokú technikum tematikáját megfogják kapni és felül fogják majd birálni. A Karnak módja lesz a tematikát megvitatni, de egyben a túlzások megelőzésére is lehetőség nyilik, nehogy a technikumban olyat is tanítsanak, amire nincs szükség. A határvonalnak a gyógyszerész és a felsőfokú technikumot végzett asszisztens között meg kell maradnia, ez pedig a tudásbeli különbség. A felsőfokú technikum felállítása egyúttal a 20 helyen folyó asszisztensképzés egységetitését is jelenti. A Rektor ur beszédében hangsúlyozta, hogy az egészségügy szocializálódásával nem orvos egyedektől, hanem a társadalmi orvosokról van szó. Gyógyszerész vonalon ezt jobban átérezzük, hiszen a gyógyszertárak államosítása már 10 évvel ezelőtt megtörtént; beleélték magukat, hogy mindent a társadalom szempontjából kell megítélni, tehát a gyógyszerésznek nemcsak a gyógyszertárban betölthető szerepére kell gondolni és a program és tematika összeállításánál erről sem feledkezhetnek meg. A rektori beszédnek igen érdekes és léi^ges momentuma volt, midőn érintette azt az ellentétet az oktatás és kutatás között, amiben mindannyian benne élnek, hogy az egyetem a tudományegyetemtől elválva szakegyetemmé vált. Az Orvosegyetem valójában csak egy legfelsőbb iskolája-e az egészségügynek, vagy tudós képzés is? A választ megnehezíti, hogy az egyetemek mellett egymás után születnek különböző kutató intézetek és azt mondták, hogy ezek feladata a kutatás, az egyetemé pedig csak az oktatás. Az egyetem nagyon sokszor szerette volna, sokszor sikerrel, sokszor sikertelenül, felvenni a versenyt ezekkel az intézményekkel, ugyanakkor a primőr feladat az oktatás, emiatt néhol elmerült. Rendkívül nehéz pontosan megszabni, hogy milyen mértékben folyhat tudományos kutató munka és mennyiben nem. Tény az, hogy az oktató munka a főfeladatuk, tehát a program és a tematika kidolgozása során erre kell gondolni. Nem tudós képzés az orvosképzés feladata, hanem általános orvosé. A Gyógyszerésztudományi Karon hasonlómód általános gyógyszerészképzés a cél. A tudósképzés a tudományos diákkörök feladata. Ott kaphat a hallgató egy kis izelitőt abból a magasabb szintű munkából, ami a tudósképzés alapját képezheti. Ha az oktatásnak nem is feladata a tudósképzés, az intézeteknek tudományos munkát kell folytatni, mert a hallgató úgy érzi az őt oktatóban, tanitóban a szellemi tekintélyt, amit nem a lexikális tudás ad meg és nem is
