Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 30., I. kari tanácsülés - Bejelentések indítványok
7 egyrészt a hadi milliomosoknak és milliárdosoknak a jövedelmét fokozza, másrészt gyöngiti a szocialista tábor erejét olyan értelemben, hogy a sorait megingatja, hogy egyes ingadozó elemeket visszatart a normális munkától, a további szilárd fejlődés utján való haladástól. Éppen ezért mi - a Központi Bizottság és a KözpontiBizottság Tudományos és Kulturális osztálya nevében arra kérjük az Orvostudományi Egyetem vezetőit, oktatóit és egész személyzetét, hogy igyekezzenek felvilágositani az embereket, igyekezzenek továbbra is a marxizmus-leninizmus eszméinek szellemében szocialista erkölcsre nevelni a hallgatókat, igyekezzenek meggyőzni azokat az oktató társaikat, akik maguk sem látnak világosan és haladjanak nyugodtan, magabiztosan a párt és a kormányzat által kijelölt utón, mert ez az ut vezet a boldoguláshoz, a békéhez, a nyugodt szocialista élethet még akkor is, ha menetközben ennek az útnak a során nehézségekbe ütközünk. Mint ahogy korábban is legyőztük a nehézségeket ezután is legyőzzpk azokat és nem szabad, hogy a mindennapi munkánkat, vagy a perspektivikus feladatainknak a megvalósitásat mlyen ingadozások, il:/en nehézségek akadályozzák, nehezítsék. Én még egyszer visszatérek az eredeti gondolatra, kérem Gegesi Kiss elvtársat, hogy gazdag tapasztalatával továbbra is támogassa Törő elvtársat és általában az Egyetem vezetését, a maga helyén a tanszéken és a pártbizottságon belül segitse az oktatónevelő és tudományos munkát, segitse az eszmei harcot a helytelen nézetek ellen. Ugyan úgy Törő elvtársat és minden oktatót a vezetőket és az egyszerű oktatókat egyaránt arra kérem, hogy messzemenően segitsék az oktatási reform megvalósitását és főleg, amire nyomatékosan felhivom a figyelmet azt, hogy az Egyetemen a munka zavartalanul follyék és ne legyen semmi olyan zavaró momentum, ami a napi politika ingadozásait tükrözve megnehezíti az Egyetem oktató és nevelő munkáját. A Párt Központi Bizottsága és a Központi Bizottság Tudományos és Kulturális osztályának nevében megköszönöm Gegesi Kiss elvtársnak eddigi sikeres munkáját, reményünket fejezem ki, hogy Törő elvtárs az elmondottak szellemében fogja vezetni az Egyetemet és mindazok, akik jelen vannak megszívlelik az elmondottakat, segitik célkitűzéseink megvalósít ás át és akkor nem kételkedem abban, hogy az Orvostudományi Egyetem is hozzájárult kulturális forradalmunk betetőzéséhez, a magyar egészségügy további fellendítéséhez, az orvostudomány továbbfejlesztéséhez, зсххиххяа tehát mindazon célkitűzések megvalósításához, amelyre elsősorban az Orvostudományi Egyetem tudósai, oktatói, nevelői hivatottak." Issekutz Béla rektorhelyettes elvtárs hozzászólása. "Legyen szabad az Egyetem Tanácsa és Tanártestülete, a Párt és Szakszervezete, valamint minden dolgozója és egész ifjúsága nevében megköszönöm lelépő rektorunknak azt az igazi kommunista meggyőződéssel, férfias bátorsággal, odaadó lelkesedéssel, hallatlan munkabírással és nagy bölcsességgel végzett önfeláldozó munkát, amellyel résztvett már a felszabadulás után első években is Egyetemünk újjászervezésében, majd mint Egyetemünk dékánja és rektora kifejlesztette Egyetemünk szociális szellemét, megszervezte uj szociális intézményeit, kialakította ügyvitelét. Irányította és jó példával megvalósította a Pártunk és népünk kívánságának és érdekének megfelelő egyetemi oktatást.