Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 30., I. kari tanácsülés - Bejelentések indítványok
- в Előmozdította egyetemünk gyógyító és tudományos kutató munkájának fej ló'dését. Kidolgozta Egyetemünk rekonstrukciójának és újjáépítésének távlati tervét és megkezdte annak megvalósítását. Mindezzel megvetette annak alapját, hogy Egyetemünk ezen a sikerekben gazdag utón tovább haladva a 200 éves jubileumát szociális szellemben újjászületve és teljes virágzásban érje meg. Úgy érzem túlzás nélkül állíthatom azt, hogy kétévszázad alatt nem volt olyan vezetője Egyetemünknek, ki annyit és annyira eredményesen dolgozott volna Egyetemünk fejlesztése érdekében, mint lelépő rektorunk.” javasolja a továbbiakban a Tanácsnak, hogy dr.Gegesi Kiss Pál Kossuth-dijas egyetemi tanár, akadémikus elvtárs eredményes - több mint 10 éven át tartó - egyetem vezetői működését jegyző- könyvi elismerésben részesítsék. Megállapította, hogy javaslatával a Tanács egyhangúan egyetért s igy az határozattá válik. Jelenti, hogy Gegesi Kiss Pál egyetemi tanár kíván szólni. Gegesi Kiss Pál felszólalása; ’’Tisztelt Egyetemi Tanács, kedves elvtársak, kedves kollegák! Köszönöm a Párt, az egészségügyi kormányzat és az Egyetemi Tanács meleg elismerő szavait, amelyekről úgy érzem - eléggé kemény kritikus szellem vagyok, bár ez inkább mások irányában szokott megnyilvánulni, mint önkritika formájában, - hogy mégis túlzásba mentek. Igaz 10 év alatt elég sokat kellett dolgozni, de az nem dicsőség, vagy nem valami nagy eredmény annak, akinek élvezet ha dolgozhat és akire külön katalizátorszerü hatása van annak, ha nehézségeket lát maga előtt és sok zavar között kell valahol az egyensúlyt helyreállítani. Úgy gondolom tehát, hogy ezek az elismerő szavak a természetadta idegrendszeri minőségemnek szólnak és talán annak a fejlődésnek éppen, amit 1945.óta a szocializmus épitése közben a pártadta feladatok végrehajtása tett lehetővé a személyiségemben. Valahogy úgy fejlődik az ember, hogy ha feladatok vannak, nehéz feladatok és azt megoldja - akkor egy kicsit előbbre lépett a személyisége. Én most éppen ősszel 41 éve vagyok ennek az Egyetemnek a tagja, hiszen 1920.szeptemberében itt lettem egyetemi hallgató és azután félév kivételével - amikor Gyulán voltam segédorvos - végig itt dolgoztam, fizetéstelen gyakornoki, tanársegédi, stb. minőségemben, mindenféle létrán keresztül menve. Ezen a sok nehézségen, munkán át fejlődött ki az a személyiségforma, ami lehetővé tette ezeknek az eredményeknek az elérésében résztvenni, amely eredményeket elismertek a felszólalók. Én azt hiszem úgy van ahogy Simonovits elvtárs mondotta, az egészségügyi kormányzat képviseletében, hogy az Egyetem szépen fejlődött együtt az ország fejlődésével, együtt a magyar egészségügy fejlődé- dével, hiszen arra törekedtünk, hogy azt érjük el, hogy az Egyetem ne egy elefántcsont torony legyen, hanem az országnak szerves része. A szocializmus építésében részt kell vegyen, ha maga is stkacx fejlődni akar, mert különben idegen test lesz, amit az egészséges szervezet kidob magából. Ezt felismertük, ezt felismerték az Egyetem dolgozói és igy alakult ki az az eredmény amiről itt szó volt, amit nem is olyan régen az Egyetem önállóvá válásának 10 éves évfordulóján összefoglaltunk, - a tanács tagjai erre jól emlékeznek. Mi segített у mégis ennek a munkának az elérésében, az Egyetem ezen eredményeinek kibontakozásában? Igaz, hogy a vezetőnek fontos szerepe van ebben,