Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1955-1957
1955. október 4., I. rendes ülés - Miniszteri leiratok
f Az egyetemi oktatással ilyenformán összehangolt DISz munka, a DISz szervezetek egyetemi oktatással kapcsolatos javaslattevő, kezdeményező, bíráló jogának fokozottabb érvényesítését is jelenti. A DISz szervezet azt kéri a professzoroktól és oktatóktól, hogy a maguk részéről is segítsék a DISz-t ennek a kapcsolatnak a tovabb- javitásában, mondják meg a hibákat, segítsék és támogassák a DISz szervezetet.* Elnök: kérdezi van-e valami kérdés, vagy hozzászólás az elmondottak - kal kapcsolatban ? Miután hozzászólás nincs, felkéri az évfolyam-felelősöket, hogy tegyek meg referátumukat. I.évfolyam felelőse. hagy János : Az I.évfolyam létszáma a tanévelejl szokásos kisebb mértékű fluktuáció után most már kialakulóban van. Nyolc csoportban kb. 160 hallgatóval kezdtük meg a tanévet. A hallgatóság az első hónapban nagy szorgalommal, igyekezettel fogott hozzá első egyetemi tanulmányaihoz. Ha ez a lendület mindvégig megmaradna, sőt fokozódna, minden bizonnyal minőségileg kiváló hallgatók kerülnének a felsőbb évekre és később a gyógyszertárakba. Mindenesetre az, hogy a, hallgatóság változatlan szorgalommal, vagy pedig csökkent igyekezettel folytatja-e tanulmányait, nagyrészt függ az oktatók következetes, szívós, rendszeres nevelő-oktato munkájától. Különösen sok múlik azon, hogy eppen első egyetemi stúdiumai alatt a hallgató milyenbenyomásokat szerzett az egyetemen. Ha lazaságot, engedékenységet., következetlenséget látnak, maguk is lazák, engedékenyek, következetlenek lesznek. Az egyes tanszékek véleménye szerint a hallgatók jól viszonyulnak az egyetemi élethez. Az órákat, gyakorlatokat szorgalmasan látogatják. Nem egyszer láthatjuk, hogy az előadásokra valamilyen távolabbi épületben tartott előző előadásról lehegve, rohanva érkeznek, hogy- idejében ott legyenek. Tanulmányi szempontból természetesen még nem alkothattak az egyes tanszékek véleményt, hiszen az eltelt egy hónap kevés idő ehhez. A hallgatóság körében szerzett tapasztalatok szerint a hangulat az első éven igen jónak mondható. Az egyes csoportok állami Jelelőseivel DISz funkcionáriusokkal és hallgatókkal folytatott beszélgetések során^azt mondották el, hogy súlyosabb zavaró körülmény nem gátolja tanulásukat, ülnlitettek néhány kisebb hiányosságot, amelynek kiküszöbölését szeretnék. Az előadásokhoz és gyakorlatokhoz a szükséges jegyzeteket hallgatóink általában megkapták. Hiányolják azonban, hogy a Növénytanból és kémiából elméleti jegyzetet meg nem kaptak. Különösen a kémiai jegyzet hiánya okoz nehézséget a hallgatóknak, bár igen nagy megnyugvásul szolgál számukra, hogy a kémiai Лапszék nagyobb példány- számban rendelkezésükre bocsátotta Groh:"Általános Kémia" c.tankönyvéi Egyes csoportok panaszkodtak az órarend miatt. A nehézséget a tornaórák elhelyezése okozza. Kérnék, amennyiben lehetőség van rá, hogy a tornaórákat lehetőleg a tanitas első, vagy utolsó órájára tegyek. Az^ösztöndíjakkal, szociális segélyekkel hallgatóink elégedettek, a diákszállókra, menzára panaszt nem mondanak. A menzadijak befizetéséV( kapcsolatban említették, hogy a menzajegyek kiváltása bizonyos torlódással jár.^Kívánatos volna, hogy az ösztöndíjakat néhány nappa előbb kapnák meg és igy jegyeikről előbb gondoskodjanak..- 7 -