Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969
1968. október. 25., 1. Rendes kari tanácsülés
6 A hallgatóság részére meghirdetett pályatétel cime: Az orvostudomány oktatása Magyarországon a XIX. században. Az első di j: 2.ooo Ft, a második: 1.5oo ft, a harmadik dij l.ooo Ft. Beadási határidő mindkét kategóriában: 1969» június 3o. Tudomásul szolgált. Dékán: Jelenti, hogy a honvédelmi ismeretek oktatásának bevezetéséről intézkedik a művelődésügyi miniszter a Művelődésügyi Közlöny 15* számában megjelent utasításban. Az egyetem vonatkozásában a képzési idő alatt loo órát kell fordítani a honvédelmi ismeretek elméleti és gyakorlati oktatására. A honvédelmi ismereteket az előirt tantárgyak rendszerébe beépítve kell oktatni, a hallgatók eddigi óraterhelése nem növelhető. Rektor Somogyi dékánhelyettest bizta meg a honvédelmi oktatás megszervezésével. A Fogorvostudományi Karról Tóth dékánhelyettest kéri fel, hogy ez ügyben a kapcsolatot vegye fel Somogyi dékánhelyettessel. Tudomásul szolgált. Dékán: Az egyetemi tanács határozatot hozott a betegellátásban közvetlenül résztvevő és itt kiemelkedő munkát végző középkáderek jutalmazására. A határozat értelmében évenként és klinikánként legfeljebb 1-2 olyan középkáder /ápolónő, műtősnő, szülésznő, fogászati asszisztens, 3tb./ részesülhet l.ooo Ft- 03 jutalomban, aki kiváló szakmai munkájával, a betegekhez és munkatársaihoz való viszonyával, példamutató magatartásával kiemelkedő helyet foglal el. A fentiekkel kapcsolatos javaslattételre a A klinika vezetőjét körlevélben kérte fel. A jutalmakat a máju3 l.-i tanszéki ünnepségeken az érdekelt klinika igazgatója adja át, rektori dicsérő oklevél kíséretében. Tudomásul szolgált. Dékán: A tanszékekre decentralizált lészám és bérgazdálkodás eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy valóban előfordulhat egyenlőtlen létszámhelyzet a különböző tanszékeken. Ezért a rektori tanács úgy határozott, hogy időszerű a januári össztanári értekezleten jelzett létszámfelülvizsgálat elvégzése. A felülvizsgálat végrehajtására és ennek alapján javaslattételre a rektor bizottságot bizott meg. A bizottság novemberben késziti el javaslatát. Tudomásul szolgált.