Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969
1968. október. 25., 1. Rendes kari tanácsülés
Dékán: jelenti, hogy a személyzeti munka továbbfejlesztéséről szóló kormányhatározat egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról az Egészségügyi Közlöny 11, számában megjelent miniszteri utasítás, szabályozza többek között azt, hogy a felsőoktatási intézményeknél kiről kell minősítést készíteni. Tudomásul szolgált. Dékán: jelenti, hogy a rektor megküldte a felsőbb pártszervek és a SZOT határozatai alapján egyetemünkre vonatkozóan elkészített Írásbeli anyagot, amelyben az egyetemen működő szakszervezet hatáskörét rögzítették. Közli, hogy ezt az anyagot a négy klinika vezetőjének megküldte azzal, hogy az abban foglaltak szerint járjanak el* Tudomásul szolgált. Dékán: közli, hogy az egyetemi tanács szeptember 25,-i ülésén elfogadta az oktatási rektorhelyettes azon javaslatát, hogy hasznos lenne a Fogorvostudományi Karra való felvételnél a pályázókat bizonyos kézügyességi gyakorlatoknak is alávetni. Fentiekre vonatkozóan 1969. január végéig - a Psychológiai Intézettel együttműködve - javaslatot kell a rektorhoz felterjeszteni. Tudomásul szolgált. Dékán: jelenti, hogy rektori körlevél ismerteti az 1968/69 oktatási évben szervezendő ideológiai oktatás tervezetét. Az 1968/69-es oktatási évben az ideológiai oktatás fő feladatait továbbra is az MSZMP IX. kongresszusának határozatai szabják meg. Tudomásul szolgált. Dékán: ismerteti az Egészségügyi Minisztérium leiratát, melyszerint a TMB. javaslatára a hazánkban tanuló külföldi aspiránsokat^ be kell kapcsolni az oktató munkába. Az oktató munkába való bekapcsolás feltételei, hogy az aspiráns kellő szinten beszélje a magyar nyelvet és a tárgy melynek oktatásába bekapcsolódik összefügg az aspiránsi tanulmányaival. Tudomásul szolgált. Dékán: közli, hogy az Egészségügyi Közlöny 18. számában pályázati hirdetmény jelent meg 1969. évi tanulmányutakra szocialista országokba. A pályázatok beadásának határideje f, eVi október hó 5.-e volt. Tudomásul szolgált.