Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965
1963. november. 29., 2. Rendes kari tanácsülés
- 15 -ЧЧ. az angol szövegben benne van, hogy az egyetemi korporatio pecsétje rá van ragasztva az oklevélre. Ezek alapján a Bizottság nem látja megnyugtatóan igazoltnak azt, hogy az illető szabályszerűen elvégzett középiskolai tanulmányok után - amely alapját képezheti az egyetemi tanulmányoknak - végezte el egyetemi tanulmányait. Javasolta a Bizottság: hiteltérdemlően igazolni a fotókópiákat és bemutatni az érettségi bizonyitványt. Az ausztrál tanulmányi igazolásra a pecsét megszerzése. . > < A Honosítási Bizottság másodízben f.évi október 23-án foglalkozott az üggyel és az alábbiakat jelentette: Kérelmező irataiból és beszámolásából is kiderül, hogy középiskolai érettségi bizonyítványa nincs, iskolai végzettsége igazoltan. 4 polgári. A Sydney-i Egyetemen 1959.január 28-án kiállított okirat értelmében fogorvosi képesítést nyert. Mindezek alapján kétségtelen, hogy nevezett úgy szerezte meg a fogorvosi oklevelet, hogy előzetesen középiskolái tanulmányokat nem végzett és igy természetesen érettségi vizsgát sem' tett. • r -Minthogy hazánkban a fogorvosi oklevél megszerzéséhez középiskolai érettségi bizonyitvány szükséges, a Bizottság javasolta: az Eü.Minisztériumhoz fordulni elvi állásfoglalás végett. ~ f * Schranz: nevezett nem is állította, hogy érettségit tett, a Sydney Egyetemre mégis felvették, ott minden tárgyból elégséges eredményt ért el. . f Dékán: az elhangzottak alapján mi nein is foglalkozhatunk tovább a kérelemmel, adjuk át a Minisztérium Jogi Osztályának, mondjon véleményt. Kérdezi, elfogadja-e a Kari Tanács ezt a javaslatot ? Dékán: felkéri Boros dékánhelyettesf, ismertesse beszámolóját. Boros: a következőkben be óhajtok számolni a Fogorvostudományi Karon a tanfegyelem megszilárdítására tett intézkedésekről. A tanfegyelem javitása Karunkon is kifejezetten aktuális probléma. A hiányosságokat röviden összefoglalva, azok a következők: A múlt tanév végén az utóvizsgák száma igen nagymértékben megnövekedett. Ennek oka' részben a hallgatók tervszerűtlen, kampányszerű készülése a vizsgákon. Számos esetben azzal mentegetik a hallgatók ki nem elégitő felkészültségüket, 4 hogy az egyes vizsgák között kevés nap áll rendelkezésre a A Kari Tanács a honositási kérelemre vonatkozó javaslattal egyetért. 3. Beszámoló a tanfegyelem megszilárdításáról