Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963

1963. április 19., IV. kari tanácsülés - Bejelentések, inditványok

- 2 nevelő munka területén a kívánt tervszerűség, következetesség, gondos­ság és főként az ellenőrzés. Sok íjrobláma származik abból, hogy túl nagy hallgatóságunk létszáma és a jó munkához bizony az. objektiv fel-., tételek sincsenek mindenütt biztosítva. Talán túl is terheljük hallga­tóinkat, akik azután ösztönösen próbálnak könnyíteni'magukon,a túlzott követelmények pedig felszínességre nevelnek, a hallgatók csak köteles­séget látnak és nincs idejük és energiájúit az elmélyedéshez' hogy föl­ébredjen bennük a spontán érdeklődés és az ismeretszerzés, a tanulás szükségletté váljék. Az oktató által támasztott követelmény nem válik a hallgatóban sajátmagával szemben támasztott igénnyé, A nevelés hosszú ás aprólékos munka, amelyben a leglényegesebb ténye­ző a közvetlen kapcsolat kiépítése az oktató ás az oktatott.között. A nagy méretek következtében éppen, az hiányzik egyetemünkön. Az elő­adók nem ismerhetik a hallgatókat ás ami íjiág nagyobb baj, sokszor a gyakorlatvezetők sem ismerik hallgatóikat, A hallgatók nehezen tudnak kiemelkedni az ismeretlenségből, még az sem aki akar, pedig az öntu- datraébredéshoz a felelősségtudat kialakításához, az egyén előtérbe jutása elengedhetetlenül szükséges. Hallgatóságunk: van, nem pedig hallgatóink. Tovább megyek, és egyes intézetekkel kapcsolatban ugyan­ezt .elmondhatjuk az oktatók viszonylatában.is. Egyik-másik intézetnek - ás ez a kisebbség - oktatószemélyzete van, nem pedig oktatói, akik ismernék egymást, akiknek oktatói munkáját ismerné eléggé a profesz-., szór ás igy az oktatók értékelést,■ kritikát kaphatnának, fejlődhetné­nek, az érdemesek anyagi és erkölcsi elismeréshez juthatnának. Sajnos igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az oktatói munka megfelelő erkölcsi ás anyagi megbecsülésének módja egyetemi tanácsi és’minisz­tériumi szinten {••sincs .megfelelő módon kidolgozva. Ez kritika természe­tesen a dékán felé is. Sok hallgató tanul, mert tanulnia kell ás van­nak oktatók, akik oktatói munkájukat elvégzik, mert azt el k$ll vé­gezni, Ez a munka azonban csali kötelesség, de nem szükséglet. Vannak intézetek, ,ahol. az oktató ’• is egy kicsit az ismeretlenségben van, mint a hallgató. Az oktatói -munkát.is'különböző színvonalon lehet végezni, miként a tudományos munkát. Minden professzorunk ambicionálja, hogy iskolát alakítson ki tudományos szempontból, de iskolákat kell kialakítani az oktatási munka területén is. Úgy vélem, nagyon hegyes, az a törek­vés, .amely több intézetünknél megnyilvánul, hog:/ t.i, egy évfolyamnak Iái 8.

Next

/
Thumbnails
Contents