Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1954-1957

1957. február 6., II. kari tanácsülés - Pótfelvétel az 1956/57. tanévre

- 8 ­az egészségügyi szervezés kollégium nevének "Fogászati hygiene"- re való változtatását* < Kérdezi, hogy a MEFESZ bizottság kéréseire van-e valakinek valami észr^vétöl©• < Tudomásul szolgál* Dékán jelenti, hogy az Egyetemi Tanács foglalkozott a munkaidó megkezdésének, ill* befejezésének és annak ellenérzésének kérdé­sével. Á Tanács úgy határozott, hogy a munkafegyelem, ill. a munkaidő ellenőrzésének kérdését minden tanszéken a tanszékvezető professzor a fennálló rendelkezések értelmében saját hatáskörében felelősséggel oldja meg* Dékán levélben felkérte az előadó tanár urakat, hogy az 1956/57 tanévre meghirdetendő fogorvostanhallgatói pályatétélekre vonat­kozó javaslataikat február 9-ig küldjék meg. Dékán jelenti, hogy a tanév folytatásával kapcsolatban a rektor ur kiküldte valamennyi előadónak az egyetemi nyilatkozatot, hogy azok is, akik a tanári értekezleten nem vettek részt, megismerjék a tanári értekezlet álláspontját, azt ismertessék az ifjúsággal, illetőleg abban a szellemben folytassák munkájukat. Tegnap reggel az első órákon Tarján professzor ur, Pataky és Záray docens urak már ismertették a nyilatkozatot. Hétfőn szintén ' meg fog történni az első órákon a IV* és V* éves hallgatók számára. Dékán: a tanrendeket az I*. II. és III* évfolyamokét már szét­küldtük az illetékes előadó tanároknak. A IV. és V. évfolyam tanrendje holnap kerül továbbításra* t A dékáni jelentések tudomásul szolgálnak. 5. Pótfelvétel az 1956/57* tanévre. Dékán: a pótfelvételek előkészítésére a kiküldött bizottság január 30-án ült össze, hogy javaslataikat megtegyék. Eddig a napig 102-en kérték pótfelvételüket az 1956/57-es tanévre. Ebből 59-en tettek felvételi vizsgát a Fogorvosi Karon, ezek jöhettek számításba az Egyetemi Tanács határozata szerint, amely határozat szerint pót­felvétel formájában felvehetők a mar felvételi vizsgát tett hall­gatók közül a legmagasabb pontszámmal rendelkezők. 43 azoknak a száma akik részben már más egyetemen, illetőleg karon tettek felvételi vizsgát, vagy egyáltalán nem tettek. Ezek termé­szetesen nem jöhettek számításba. A kiküldött Bizottság tárgyalása után még beérkezett 6 olyan kérvény, akik már felvételi vizsgát tettek, ezek között van 1 munkásszármazásu és 2 olyan, akik elég magas pontszámmal rendelkeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents