Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1966-1967

1966. október 19., I. rendes kari tanácsülés

7 ezért maradt felvételi vizsgatárgynak, hogy az érett­ségizőknek, az érettségi vizsga mellett, ne kelljen külön készülniük még a felvételi vizsga tárgybél is. Javasolja, lég» en fakultativ, aki akar kémiából, aki akar fizikából vizsgázzék. A matematika fokozottan előtérbe lén az orvostudományban. Hallgatóink tudják, hogy egyre több matematikára van szükség. A matematika speciál kollégiumot 4o-5o állandó hallgató hallgatja, sőt, most már két csoportot kellett alakitani, egy kez­dő és cg/ haladat. Az ifjúság érzi, hogy a fejlődés iránya a matematika felé mutat, a matematika igen fontos szerepet játszik a tudományban. A 4o-6o és a 3o-7o százalékos megosztlást illetően: néhán/ évvel ezelőtt azon vitáztak, hogy ragvobb sálért kell adni a középiskoláknak és nem kell annyira a viszonylag rövid felvételi vizsgára támaszkodni. A középiskola négy éven át ismeri a tanúiét, a fel­vételi vizsgán az Írásbeli egy délelőtt, a $z''beli esetleg egy órán át zajlik le. Nehezen mérhető össze a kettő. Tekintetbevéve a régi érveket, javasolja, hogy legalább 4o százalékban számítódjék be a közép­iskolai eredmény Bálint: minden szelektiv vizsga célja az, hogy szét­húzzak a mezőn/t* Erre a fizika vizsgatárgy a legalkal­masabb. A beszámolé megállapitásához, hogy a számtan begyakorlása eg> bizon/os határon túl nem leheti itt nem matematikáról van szó, hanem elemi számtani ismeretekről, ha ezt sem tudja a jelölt, akkor nem való orvosnak. Nagyon is kívánatos, hogy kvantitative is vizsgáztassanak. Az összes felvételi vis gajegvek között legreálisabb a fizika. A biológiával állandóan probléma van. Nekünk azt kell kérdezni, ami a középs­­iskolai anyagban van, tekintet nélkül arra, hogy ez ma már nem fedi a tudom nyos álláspontot. Előfordul, hogy a hallgat^ jól válaszol és azt rossznak minősitik, mert nem a középiskolai anyag. Összefoglalva, a közép­iskolák szerepét nem volna helyes csökkenteni, négy év munkájáról van szó, 5o ^-os a reális beszámítás* Radnót okt.rektorh. pár évvel ezelőtt az egyetemnek a felvételi vizsgatárgyakkal kapcsolatban volt olyan javaslata, hogy bio1 ógia helyett a kémia legyen fel­vételi vizsgatárgy. Ezt a Minisztérium elutasította azzal, hogy a középiskolákban a kémia oktatás akkori /1964 .évi/ színvonala miatt nem 1 átszétt reálisnak a felvételi vizsgatárgyak változtatása. A középiskolák reform törekvéseit csak néhár\y év múlva lehet értékelni.

Next

/
Thumbnails
Contents