Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1979-1980
1979. szeptember 16., doktorrá avató egyetemi tanácsülés
h- 4 -Nemcsak az orvostudomány, hanem az emberiesség iskoláját is kijártuk. A szenvedés enyhitése, a megváltoztatatlan megismerése, a gyógyitás, gyógyulás öröme gazdagított minket. Elmélyedt felelősség érzetünk vezérelt és továbbiakban is kell hogy vezéreljen bennünket a betegeinkkel való értő törődésünkben és egészséges embertársaink féltő óvásában. Az elmúlt években viszonylag védett környezetben, nyugodtan készülhettünk jövendő hivatásunkra, s az örömön kivül most ismét feszültséggel teli várakozás is van bennünk, vajon sikerül-e megtalálni és megállni helyünket, továbbfejleszteni, kamatoztatni tudásunkat, kiteljesiteni személyiségünket. Mint orvosok sohasem bújhatunk el a figyelő és kritikus tekintetek elől, melyek nemcsak hivatásunk magas szintű gyakorlását várják el tőlünk, hanem társadalmi közéleti tevékenységet is- szolgálva ezzel szocialista hazánk fejlődését. Az egyetemi évek alatt a kommunista ifjúsági szövetségben lehetőségünk nyílott az egymással való törődésre, a közóletiség gyakorlására, emberi és politikai arculatunk kialakítására. Kiderült, hogy mennyivel könnyebb kivülről bírálni, mint okosan tenni, s arra is rá kellett jönnünk, hogy értünk csak valünk együtt, a mi aktiv közreműködésünkkel lehet tevékenykedni. Itt és most kell köszönetét mondjunk az ország megszámlálhatatlan névtelen harcosának, akik értünk is dolgoztak, azért, hogy nyugodt és békés körülmények között a megfelelő anyagi háttérrel tanulhassunk, készülhessünk, valósítsuk meg elképzeléseinket. Most szavakban rójuk le hálánkat mindenért a dolgozó magyarnépnek, pártunknak, hazánknak a Magyar Népköztársaságnak. A későbbiekben tetteinkkel kell bizonyítani, hogy erről sosem feledkezünk meg. Szükebb hazánk az egyetem. Mennyi szállal kapcsolódtunk az egyetem összes dolgozójához, sokszor úgy, hogy ez igazán nem is tudatosult bennünk. Mennyi felkészülés, segítés előzte meg egy-egy oktatási óránkat, gyakorlatainkat. Hány ügyes bajos dologgal fordultunk az intézmény dolgozóihoz. Áldozatvállalásuk, többletmunkájuk nélkül nehéz lett volna, hogy ily nyugodt körülmények között töltsük éveinket. Tanítóink vigyázó szeme kisért utunkon, akik minden erejükkel azon fáradtak, hogy ezt a tudást, amit elődeinktől kaptak,maguk szereztek és gyarapítóttak, átadják nekünk. - gazdagítva ezzel minket, a gondolva az IQ
