Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1977. szeptember 14., doktorrá avató egyetemi tanácsülés - I. Az 1977. évben végzett orvosjelöltek doktorrá avatása - II. Doktorrá avatás iránti kérelem előterjesztése (Valló Ágnes) - III. Eskütétel - IV. Doktorrá avatás - V. Felavatottak köszönetnyilvánítás (dr. Valló Ágnes) - VI. Végzettek köszönetnyilvánítása (dr. Kiss István és dr. Mohamed Ahmed Eldaw) - VII. Dr. Miskovits Gusztáv dékán köszöntője - VIII. KISZ Bizottság "Jáhn Ferenc" Emlékplakettjének átadása és a végzettek köszöntése
Kedves Doktornők és Doktorok! Az a szó, hogy orvosi hivatás, felemás érzéseket vált ki Önökben és társadalmunkban. Mégsem tartom professzionális diszitő elemnek, hanem ez leendő életük tartalmának kifejezése. Önök az orvosi hivatással kötelességet vállaltak magukra, amely alól nem térhetnek ki, sem szürke hétköznapjaikon, sem megérdemelt szabadságuk, évi pihenésük alatt, sem éjszaka, sem ünneonap. Köz- és magánéletüket orvosi hivatásuk határozza meg, és ez az, ami szép ebben, hogy mindig és mindenkor elesett, szorongó embereken segitenek, szakmai tudásukkal és személyiségük minden erejével. Életük látszólag nem különbözik társadalmunk bármely emberének életétől, tévékénykedjék akár intézményben, hivatalban, körzetben, vagy rendelőben egyaránt. Milyen ember az orvos? Hétköznapi tevékenységében olyan mint minden más hasznos tagja társadalmunknak. Intézményben vagy egyedül körzetben, rendelőben vagy hivatalban kezdi pályáját, cselekszik, résztvesz társadalmunk örömeiben és gondjaiban, politizál, művelődik és ezen belül éjszakákat és ünnepeket áldoz hivatásának, s még ez sem különbözteti meg őt másoktól, hanem az, hogy békében, háborúban, betegségben és az egészség megóvásában mindig mindenkor teljes lényével rendelkezésre kell állnia. Ez rangot és terhet Jelent egyszerre. Nem kivánom feleleveníteni az "ideális orvos" képét, amely valamikor az irodalomban és a köztudatban kialakult. Az a hamis tudat, amely az orvost szentnek, vagy ördögnek tekintette, egyszerűen megszűnt, a mai orvostudomány uj személyiség kialakulását követeli. Az orvos ma elsősorban Jó szakember, aki humanizmusával szeretettel gondozza a rábizott embereket. Ha ez hiányzik, akkor minden más tulajdonsága csökkent értékű marad, nem felel meg hivatásának. Amennviben az orvos ennek a követelménynek állandó tanulással tesz csak eleget, rideg szakember marad. Hiszen közismert, hogy a Jó orvos személyisége, magatartása, a betegek elvárása alapján emelkedik ki az átlagemberek közül. Ez az élethivatás külöpös élet- és emberszere tetet, küzdőképességet és önzetlenséget kiván azoktól, akik vállalták e hivatás gyakorlását. Higyják el - hosszú orvosi pálcán tapasztalata alapján mondom - sem a tömegek betegellátása, sem a modern orvosi műszerek, sem a betegség megelőzését célzó szűrővizsgálatok nem zárják ki azt, hogy az orvos betegeihez kötődjék.
