Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970

1969. szeptember 6., tanévnyitó egyetemi tanácsülés

8- 4 -A hallgatók oktatásával és nevelésével kapcsolatban szólni kell a kollégiumokról, amelyek arra hivatottak, hogy bázisai legyenek a jó. tanulmányi és társadalmi munkának. Egyetemünknek 7 kollégiuma van, amelyekben az elmúlt tanévben megközelítőieg looo hallgatónk lakott, hallgatóink több, mint 1/á része. Ez a szám azt jelen­ti, hogy az elmúlt tanévben is ki tudtunk elégíteni minden jogos igényt a kollégiumi elhelyezésre vonatko­zóan. Ismételten meg kell azonban állapitanunk, hogy a jogos igényeket csak mennyiségileg tudjuk kielégíte­ni.' A hallgatók elhelyezésének színvonala kollégiumon­ként változó és egyes kollégiumokban még sok kívánni­valót hagy hátra. Meg kell mondanunk azt is, hogy a most induló tanévben a helyzet átmenetileg még rosszab­bodni fog, mert egyik kollégiumunk korazérusitése már halaszthatatlanná vált és ezt ebben a félévben meg­kezdjük. Ez, természetesen, a többi kollégiumok zsú­foltságának átmeneti növekedését jelenti. A rekonstruk­ció befejezése után azonban újabb korszerű otthont tu­dunk biztosítani ifjúságunknak. Ugyanakkor az egyetemi tanács változatlanul mindent megtesz azért, hogy egy második, a Rezső téri kollégiumhoz hasonló kollégiu­mot létesíthessen. A tagadhatatlan hiányosságok ellenére kollégiumaink általában megfelelően biztosítják a tanulás feltéte­leit. Tankönyvek, taneszközök megfelelő mennyiségben és minőségben állnak a hallgatók rendelkezésére, szakmai konzultáció formájában pedig több intézet nyújt a kol­légiumban lakóknak folyamatos segítségeti Felismerve a kollégiumok fontos szerepét a nevelés te­rén, arra törekedtünk, hogy a kollégiumi közösségben lakó diákok önállóságát, hatáskörét, felelősségérze­tét fokozzuk. Ezért egyik kollégiumunkban az elmúlt tanévben diákönkormányzatot hoztunk létre. Az első tapasztalatokat röviden úgy lehet megfogalmazni, hogy a diákönkormányzat megfelelt a várakozásnak.1 Nem volt könnyű a diákbizottság feladata, amikor a kol­légium életét érintő szinte valamennyi kérdésben önál­lóan kellett döntenie. Le kellett küzdenie az előíté­leteket, a kollégiumon belül éppúgy, mint azon kivül, amelyek szerint igazgató nélkül nép lehet a kollégium­ban fegyelmet tartani és a fiatalság képtelen önmagát irányítani, vagy ügyeit önállóan intézni.

Next

/
Thumbnails
Contents