Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1965. november 24., III. rendes egyetemi tanácsülés
1959-ber? érettségizett kitűnő eredménnyel. Még ebben az évben felvételt nyert az Egyetemre . Tanulmányai folyamán mindig kitűnő át-' lageredményeket árt el. Rendkívül jó képességű és szorgalmas. Népköztársasági ösztöndíj I.fokozatát kapja. Tanulmányi pályázatait több Ízben első, második, ill, harmadik díjjal jutalmazták. Tanulmányi-és fordítási versenyeken többször első, ill, második dijat nyert, 196o-tól az Orvosi Vegytani Intézetben TDK tag, díjtalan, majd díjas demonstrátor, A szakirodalomban tájékozott, munkájával kapcsolatban állandóan olvas j Jó manualitásu, az intézetben töltött idő alatt is sokat fejlődött, A kísérlet - eredményeinek megítélésében megalapozott ás határozott véleménye van. Az oktatásban évek óta E rész tvesz, gyakorlatok Önálló vezetésére szakmailag kellőképpen képzett, magatartása is alkalmassá teszi. TDK konferencián önálló előadást tartott. Ennek megtartása példamutató. 1959 óta KISZ tag, Egyszer volt nyári táborban. I3ZM vállalásait teljesítette. Politikai állásfoglalása helyes- vitatkozni szeret, szemináriumokra külön anyagból készül fel. Cselekedetei céltudatosak, a józan ész által irányítottak. Modora kissé nyers; ezért többször figyelmeztetést kapott, amin igyekezett változtatni. Jó itálöképességü, igazságos. Németül, orosza , angolul beszel, -1.évben atlétikában magyar ifjúsági bajnok, azóta is II,osztályú futó." Budapest, 1965cszeptember 7-Dr.Zoltán Imre s.k. dékán 3.557-