Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1965. november 24., III. rendes egyetemi tanácsülés
Brnodi Mária kitüntetéses doktorráavatására .javaslat. Brnodi Mária Budapesten 1942. március 31-én született. Anyja neve: Mihály Irén. Középiskolai tanulmányaiba Budapesti Teleki Blanka Általános Leánygimnáziumban végezté. A gimnázium négy osztályát kitűnő eredménnyel zárta. Az érettségi vizsgát kitüntetéssel tette le, s "kitűnő tanuló" kitüntetésben részesült. A Bogorvostudományi Karra 1960-ban iratkozott. Egyetemi évei alatt az összes kötelező szigorlatai, kollokviumai jeles eredménynek. Az államvizsgát kitűnő eredménnyel zárta. Oklevelét summa cum laude minősítéssel nyerte el. Tanulmányi ideje alatt rész tvett a Szájsebészeti Klinika Tudományos Diákköri munkájában a "A fogágy betegség szerepe a rágóképesség csökkenésében" cimü pályamunkájával a pályatételek között első dijat nyert. Kitűnő tanulmányi eredménye és társadalmi munkája alapján a IV. és V. évben Népköztársasági Tanulmányi ösztöndíj I. fokozatában részesült. A KÍSZ szervezetnek 1959 óta tagja. Rendszeresen résztvett a kö~. zösségi munkában. Két alkalommal vett részt nyári építőtáborban. Folyamatos munkával teljesítette évről évre az Ifjúság a Szocializmusért Mozgalom következményeit. Két évig alapszervi gazdasági felelősként dolgozott. Hallgatótársai közvetlen modoráért és segitőkészségéért szertték. Biztos elméleti és gyakorlati tudással rendelkezik. Politikai kérdésekben tájékozott, élénk érdeklődésű. A Kari Tanács 1965. október 14-i ülésén titkos szavazással /25 igen 2 nem szavazattal/ Ernődi Máriát kitüntetőses-doktorráavatásra javasolta. Budapest, 1965- október 18. Dr.Varga István s.k. 'dékán.