Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1965. november 24., III. rendes egyetemi tanácsülés
- 19 m-Bogina; A Pátria Nyomda a könnyűipari Minisztérium utján fordult az Egészségügyi Minisztériumihoz kh. másfél évvel ezelőtt azzal a kéréssel, hogy az Egyetem biztosítsa gőzellátását* Ez után utasitást kaptunk a Minisztériumtól, - bár ez ellen két alkalommal is Írásban tiltakoztunk - hogy a Pátria Nyomdát a belső telepi központi kazánházról fütsük. Különösebb problémát ez egyelőre még nem jelent, E pillanatban ugyanis egy 200-as BY kazán látja el a fűtést, és van még egy tartalék 300-as kazánunk is. Minthogy ipari célokat szolgáló megegyezésről volt szó a két tárca között, nem tudtunk kitérni a felsőbb utasitás alól. Nehéz a helyzet azonban a külső'telepen, ahol szlatina kazánokkal történik a fűtés. Ezek közül azonban kettő máris leállt. Azok az aggályok, amelyekkel a Szlatina kazánok ellen éltünk máris igazoltak, mert az Urológiai klinikánál éppen a múlt héten 14 fok volt á hőmérséklet. A műszaki osztály energetikusa személyesen vállalva kockázatot éles gőzt adott az Urológiai Klinikának, ami azt jelenti, hogy leszerelték a feszültség szabályozókat és közvetlen "gőzt szolgáltatnak a klinikának. Változatlanul az a javaslatuk és a rektor ur irt is ilyen értelemben az egészségügyi miniszter elvtársnak, hogy a még hátralévő három Szlatiná kazán helyett egy 300-as BV kazánt építsünk be . é Rektor; Nagyon egyszerű és világos a kérdés. A Szlatina kazán egyszerű telitett gőzt termel, az csak egy blokk épület ellátására való. Ott ahol több száz méterre kell átvezetni a gőzt, ott nem alkalmas. De'a minisztérium mérnöki kara mégis igy határozott. Most a legnagyobb gondban vagyunk^ gyakorlatilag rosszabb a helyzet mint tavaly, dacara annak, hogy beépítettek 3 uj Szlatina kazánt. Csömör; Kérdezi rektor helyettes urat, nem érti, 'hogy hogy lehetséges az, hogy a 01-es’állományba tartozók bére változik jövő évre klinikai címen olyan formában, hogy kb. 720 ezer forintos csökkenés-következik be, Nincs'meg ez a 720 ezer ft; az egyetemi intézeti címen. Ott kb. 400 ezer ft. emelkedés lesz a 350 ezer ft. Bogina; Jogos a kérdés, de ebben az esetben a csökkenés csak látszólagos, mert Csömör elvtárs az 1963* évi várható tényleges felhasználást hasonlította össze a jövő évi előirányzattal'és nem vette figyelembe az évközi megtakarítást. Rektor; Bizonyos rovatnak a tényleges költségeit 'fedezni kell, « iro