Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. szeptember 30., nyilvános rendkívüli tanácsülés

- 18 -Rektor: Kedves fiatal dók tor társ aim!

önök most felruháztattak mindazokkal a jogokkal és kötelességekkel, amelyek a törvény erejénel fogva az orvosokat és fogorvosokat megilletik. Esküjükhöz hiven törekedjenek orvosi, illetve fogorvosi működésűkkel a magyar egészségügyet előmozdítani, a dolgozó nép és a betegek javát szolgálni. Törekedjenek tudományok további művelésével tudásukat és ismereteiket továbbfejleszteni, hazánknak és népünknek javára dolgozni.

Rektor: Á fel avatottak nevében Papp Ferenc kiván szólni.

Papp Ferenc: Ezekben az ünnepélyes percekben mindannyian meghatottam állunk itt. Eszünkbe jut első eskütételünk emléke, amikor boldogan és határtalan lelkesedéssel indultunk el azon az utón, amely küzdelmeken, csalódásokon és sikereken át vezetett a mai napig. Az uj orvosok első szavai a köszöneté és a háláé legyenek.

Köszönjük államunknak a Magyar Népköztársaságnak, mind azt az anyagi és erkölcsi támogatást, amellyeű. számunkra a diploma megszerzését lehetővé tette. Népünké volt taníttatásunk terhe, népünké lesz gyümölcse is.

Tudjuk jól, társadalmunk nemcsak azt várja tölünk, hogy jó orvosok legyünk. Az uj, a szocialista erkölcsöket magáénak valló, a munkáját szenvedélyesen szerető, az orvosi hivatást mindenek fölé helyező értelmiség példamutató életét kell élnünk. Erre nevelt és tani to tt Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a KISZ szervezetünk*

Mi mindent megteszünk, hogy ezeknek a magas követelményeknek becsülettel eleget tegyünk.

Köszönjük professzorainknak, oktatóinknak fáradozásait, ök mutatták meg az orvosi munka minden titkát. Ok tanítottak meg bennünket orvos módjára élni és gondolkozni. Eb most, hogy a taniványból orvos lett, rajta a sor, hogy megmutassa: nem volt hiábavaló a szigorú, de szeretetteljes nevelés. Mi nem akarunk és nem is fogunk szégyent hozni soha egyetemünkre, professzoraink és oktatóink becsületére, és hírnevére.

És most had mondjak köszönetét drága szüléinknek.

Hiszen ők áldoztak értünk a legtöbbet. Munkát, fáradságot nem kiméivé, féltő gondoskodásuk végig kisért a küzdelmes hosszú éveken át. Velünk voltak örömünkben, bánatunkban egyaránt. A mi sikerünk, a mi boldog ünnepünk az övék is. ígérjük, nem fognak bennünk■ csalódni, nem feledjük el soha azt, amit értünk tettek.

Búcsúzunk -hallgató társainktól is, akik évről évre lépnek nyomunkba. Nehéz és küzdelmekben gazdag évek várnak még.rájuk, de soha egy pillanatra sem feledkezzenek meg arról, mire kötelezi őket önként vállalt hivatásuk, életcéljuk.