Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
I 2 Pártunk VII}. Kongresszusa azt a feladatot tűzte ki, hogy gyorsítsuk meg a szocializmus építését hazánk- ban, vezessük a dolgozó parasztságot a második ötéves terv időszakában a szocializmus útjára, fejezzük be a szocializmus alapjainak lerakását. Megerősödött népi demokratikus államunk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség, társadalmunk közelebb került ahhoz, hogy a munkásosztálynak, a termelőszövetkezeti parasztságnak, az értelmiségnek, a dolgozó népnek egységes szocialista társadalmává váljék. Az elmúlt tanévünk ebbe a munkába illeszkedett bele, tudva, hogy a szocializmus teljes felépítése uj, magasabb igényeket támaszt. A fejlett szocialista népgazdaság olyan müveit, öntudatos dolgozókat követel, akik a termelő munka mellett a társadalom irányításának is a legfontosabb feladata volt a műveltség színvonalának további emelése, az egyre növekvő szakember szükséglet kielégítése, az emberek szocialista gondolkodásának, tudatának, erkölcseinek formálása.- Mielőtt uj tanévünket megkezdenénk rövid számadást kell tennünk elvégzett munkánknál arról, hogy a magunk részéről mennyiben járultunk hozzá a VII. Kongresszus célkitűzéseinek megvalósításához. Az Egyetemek mindenkor kiemelkedő intézményei voltak az emberi társadalomnak.- Olyan intézményei, ahol az emberi szellem ihleti meg a jövő dolgozóit, ahol az eszmék fogalmazása tisztulhat, vagy ködösödhet, de ^ mindenképen jelentős hullámokat ver. Az Egyetem a jövőért dolgozik s ezért messzemenően tekintetbe kell venni a jövő feladatait s nem szabad a ma könnyebbnek látszó megoldása kedvéért feláldozni a jövő biztosítását. Fiatalok oktatása, nevelése, jó szakemberek kiképzése, ez az Egyetem elsőrendű feladata. A tudományos kutatás maradandó értékei az egyetemi oktatásban nyernek maradandó polgárjogot. Itt kell kialakulni annak a szemléletnek és etikai álláspontnak, melyet a jövő orvosgenerációtól megkívánunk, itt kell kialakulni a legújabb gyógymódoknak, melyek azután a képzett orvosok utján szétterjedve fémjelezzék az orvosi működés niveauját.- Az egyetemek a jövő társadalom formálói és i^y szakmai, eszmei és politikai tekintetben irányadó központok. Az Egyetem tükre a mai társadalomnak, a jövő társadalma pedig tükre lesz a mai egyetemnek. Ezért bir nagy jelentőséggel nemcsak a jövő értelmiségének, hanem az egész társadalomnak a szempontjából ? hogy miképpen dolgozik az egyetem. E célból a minőség kérdése nem eléggé hangsúlyozható fontossággal merül fel s ez kell, hogy az egyetemi munka központjában álljon. Ma már hazánk a szocializmus utján biztosan halad előre, az ország politikai hangulata szilárdan áll a Párt és a Kormány politikája mellett. Rajtunk áll, hogy az általunk az országnak adott orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek azt a színvonalat képviselik-e,amelyet a szocialista társadalom az egyetemtől megkíván.-