Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963

- 5 ­3 % Tanévnyitó beszédem elején üdvözölni kivánom az Egye­temi Tanács most hivatalba lépő uj tagjait: dr.Sós Jó­zsef Kossuth-dijas egyetemi tanár, tudományos rektorhe­lyettes urat, dr.Bogina Elemér gazdasági rektorhelyettes urat és dr.Végh Antal egyetemi tanár urat, a Gyógyszeré­szi Kar uj dékánját. Egyetemünk életében fontos feladatok ellátására kaptak megbizást és úgy gondolom, hogy az ifjúság oktatásában, nevelésében, a tudományos kutató­munkában, Egyetemünk fejlesztésében működésűk nagy tá­mogatást fog jelenteni az Egyetem vezetőségének és ehhez kivánok nekik kitartó munkát, szép eredményeket és sok sikert. Egyetemünk professzori karának három tagja hosszú év­tizedes fáradhatatlan és kiváló oktatói és tudományos működése után ez év szeptember 1-től nyugalomba vonult. Köszöntöm - és nem búcsúzok - három professzor társamtól, akik továbbra is tudományos munkájukat Egyetemünk kere­tében folytatják és remélem, hogy még e téren további szép eredményeikkel gazdagítják a magyar orvostudományt. Szeretettel köszöntöm nyugalomba vonuló dr.Issekutz Béla Kossuth-dijas egyetemi tanár, akadémikus, tudományos rektorhelyettes urat, a Gyógyszertani Intézet igazgató­ját, aki a hazai gyógyszerkutatás legjelentősebb képvise­lői és mindmáig legtevékenyebb munkásai közé tartozik. Ugyancsak szeretettel köszöntőm félévszázados, áldozatos munkája után nyugalomba vonuló dr.Mozsonyi Sándor egyetemi tanárt, a Gyógyszerészi Kar eddigi dékánját, a Gyógyszeré­szeti Intézet vezetőjét. És végül szives köszöntésem szól dr.Ratkóczy Nándor egyetemi tanárnak, a Röntgenklinika igazgató professzo­rának, aki negyvenéves oktatói, nevelői munkája mellett egyike volt azoknak hazánkban, aki elsőként ismerte fel a röntgensugárral dolgozókra veszélyt jelentő sugárár­talmat. Számos nyugati országot megelőzve a radiológia kötelező egyetemi oktatásának bevezetése szintén nevéhez fűződik. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa mindhárom professzo­runknak sok évtizedes, fáradtságos munkájáért, amelyet a magyar egészségügy fejlesztése, különösképen szaktu­dományuk művelése és az ifjúság nevelése terén fejtet­tek ki, nyugalombavonulásuk alkalmából Munka Érdemrend kitüntetést adományozott. Örömmel gratulálok e magas kormánykitüntetés elnyerése alkalmából, megköszönöm mindhárom professzor társam Egyetemünkön kifejtett munkáját, mind az oktatás-nevelés, mind az egyetem nagy közös problémáinak megoldásában ki­fejtett fáradozásukat és kivánok további jo egészséget, megelégedett örömteli életet és további eredményes tudo­mányos munkálkodást. ll

Next

/
Thumbnails
Contents