Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962
1962. február 21., V. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
in- 4 A diagnózisok megoszlása a belgyógyászati klinikákon azonban már nem kielégitő, nem alkalmas a medikusok gyakorlati oktatására. A területenkivüli ágyakon fekvő beteganyag nem tér el lényegesen a sávágyaktól. A Gyermek klinika beteganyagát illetően eltérés van a két vizsgált belklinikától, mert itt csaknem az ágyak fele áll közvetlenül az Ágynyilvántartó rendelkezésére, amely ezekre az ágyakra szakosított betegeket tud beutalni. Különös nehézséget okoz a savrendszer miatt a társklinikákról való átvétel, illetve az oda való áthelyezés. A nyilvántartások általában megfelelőek, azonban célszerű lenne ha a II.sz. Bel-klinikán a kórlapra rákerülne a beküldő orvos neve, illetve bélyegzőszáma, a III. sz. Bel-klinikán pedig azok az ambulancián vizsgált betegek is nyilvántartásba kerülnének, akiknek vizsgálati diját a professzor elengedte. Kifogástalan dokumentációja van valamennyi vizsgált klinikán a fizető ambuláns betegeknek, sehol sem engedik meg a magánrendelést és nem is találkoztak ilyenre utaló jelenséggel. A II.sz. Bel-klinikán az a tapasz- talat, hogy a sávvezető főorvos által beutalt beteganyag sokkal megfelelőbb, m|nt az amelyet egyes körzeti orvosok közvetlenül sürgps jelzéssel irányítanak a klinikára. A Bizottság, amelynek Gottsegen professzor tagja volt a vizsgálat alapján a következő észrevételeket tette. A Gyermekklinikára vonatkozólag a jelenlegi beutalási rendszer némi nehézségek ellenére^ melyeket sikerül öntevékenyen áthidalni - megfelelőnek látszik. Ezzel szemben a belklinikákon a jelenlegi beteganyag akadályozza az oktatási és tudományos feladatokéi teljesítését, gátolja a klinikai orvosok fejlődését és nem szolgálja kellően a betegellátás javát sem. A megoldás, nézetünk szerint az lenne, hogy fenntartva a jelenlegi arányt a beutalt és a klinika által felvett betegek között, előbbi kategóriában redukáltassék a sávágyak száma az Ágynyilvántartó által közvetlenül beutalt betegek javára. Ez a klinikákhoz tartozó körzetek^ számának kb. egyharmadára való csökkentése révén érhető el, figyelembe kell venni egyrészről, hogy a II. sz. Bel-klinika ambulantiája által ellátott körzetek oda tartozzanak1továbbra is, másrészről, olyan belgyógyászati sáv maradjon a belklinikákon, amelyek területileg megfelelő sebészeti sávja a szomszédos sebészeti klinikához tartozik. Ily módon megnövekednék a compen- satios és vidéki ágyak száma, amelyekre a klinika oktatási és tudományos igényeinek megfelelő beteganyagot nyerhet. Ezek az ágyak hivatottak ugyancsak szolgálni - az úgynevezett szatP'Áígyakkal együtt - a^többi gyógyintézetnek és a betegeknek ezt a jogos igényéi, hogy diagnózis, vagy therápi szempontjából különös problémát
