Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961

1961. február 22., V. egyetemi tanácsülés - Oktatással kapcsolatos ügyek

- 17 ­Úgy gondolja, hogy a sebészeti anatómiát törölni le­hetne. A fogászati röntgenológiát valamelyik tár­gyon belül lehetne oktatni és nem külön tárgyként. Nem tudja pontosan, hogy mely tárgyak állanak köze lebb egymáshoz, de a konzerváló fogászat körébe tartozó részben beletartozó fogpótlástan és fémtan ezek külön tárgyak, úgy gondolja, hogy ezeket ösz- sze lehetne vonni. Nem tudja, hogy mit jelent az a tárgy, hogy klinikai fogászat, amikor már tanul­tak bizonyos fogorvosi tárgyakat, félévig külön klinikai fogászatot tanulnak. A gyermekfogászatba pl. a táplálkozástant nem lehetne-e beolvasztani? Nagyon nehéz ezzel foglalkozni, mert részletesen nem ismeri a tárgyakat, s csak néhányat tudott megnézni. Feltétlenül szükséges azonban az össze­vonás és erre a fogorvosoknak kellene javaslatot tenni, hogy melyek azok a tárgyak, amiket össze­vonjanak, de sajnos azok a beszélgetések, amiket a fogorvoskar vezetőivel folytatott, ilyen ered­ményre nem vezettek. Ezért teszi itt most ezt a javaslatot és úgy gondolja, hogy jobb lesz a fog­orvosok oktatása, ha alaposabban tanulják az alap­tárgyakat és nem lesz ilyen mérhetetlenül sok tárgy. Az oktatók megmaradhatnak akkor is, ha egy tanszék keretében oktatnak, ügy gondolja, hogy itt bizo­nyos összevonások lehetségesek. Bizonyos meglepetés­sel látta egyes intézetekben, hogy nem mindig a legkiválóbb oktatók oktatnak és ha 10 éra számban kell tanitani, akkor még jobbnak kell lenni az ok­tatóknak. Ha a professzor nem tudja vállalni az oktatást, akkor miért az 5. tanársegéd oktat. Nem ért egyet Balogh professzor azon felterjesztésével sem, hogy most egy asszisztensből legyen docens és az oktassa az élettant, mikor vannak kandidátusok, docensek, akik tudnának oktatni. Nagyobb igénnyel kellene fellépni. Ez saját javaslata, kéri a Taná­csot, hogy vitassák meg, mert talán javitaná a fog­orvosképzést, ha ilyen értelemben változtatnának a tanrenden. Tarján: A közelmúltban az Általános Orvosi Karon egy"bízóttságot hivott össze és úgy látja, hogy az Általános Orvosi Karon a reformmal kapcsolat­ban működő bizottság elvi állásfoglalása kicsit el len tétben van azzal a konceptióva.1, ami a fogorvos kar tervezetéből kiolvasható. Az ÁOK Bizottságnak Qz volt a felfogása, hogy a jövőben a medikuskép­zésnek szintézisét kell megvalósítani, ahelyett, hogy a medikusképzésben korai szakosításra töreked­nének. Jelen hibát éppen abban látják, hogy a kép­zés sok tekintetben nem ad teljes összefüggő egé­szet. A reformmal kapcsolatban ezt a hibát akarják megszüntetni és ebben a programban éppen ezt a gon­dolatot nem látja kifejezve.

Next

/
Thumbnails
Contents