Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1961. február 22., V. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések
- 13 Az egyén jellemzése konkrét adatok, tények alapján történjék, nem pedig "vannak, akik azt mondják" alapon, kontrollálhatatlan és gyakran felelőtlen kijelentésekre, vagy homályos utalásokra való hivatkozással. Ilyesmiket gondosan kerültem. A szuvjektivitás azonban igy is kikapcsolhatat- lan, de ez elsősorban a minősítést készítő véleményét tükrözze, ami mellett a minősitő ki is állhat. Babies professzor, mint elődöm, a jellemzések nagy részét elkészítette, ami munkámat rendkívül módon megkönnyitette. Ez utón is szeretném megköszönni Babies professzornak, hogy a gondos és nagy körültekintéssel készített anyagot rendelkezésemre bocsátotta. Az általa készített anyagot újabb adatokkal egészítettem ki, aktualizáltam, az emberi tulajdonságok jellemzésében azonban elsősorban saját tapasztalataimat használtam fel. Lehetséges, hogy ezáltal a jellemzések részben színezetükből és talán sokoldalúságukból is vesztettek, de csakis igy cselekedhettem lelkiismeretem szerint. Egyetemi tanáraink sokirányú munkásságot fejtenek ki: az egyetemen végzett oktató-tudományos- és gyógyitó munkán kivül, számos egyetemi bizottságban működnek, dolgoznak az Akadémián, az Egészségügyi Tudományos Tanácsban, a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsban, a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulatban, különböző politikai és társadalmi szervekben. Az egyetem által adott jellemzés - bár az egész ember bemutatására törekszik - mégis elsősorban az illetők egyetemi tevékenységére épülhet. Valamennyi professzorral személyesen beszéltem, így lehetőség volt arra, hogy az Írásos anyagon túlmenően, mélyebb emberi problémák és kényesebb kérdések is szóbajöhessenek. A jellemzéseknek ez a része volt a lényegesebb, érdekesebb és az egész munkát főként az a körülmény teszi értékessé, hogy sor került céltudatos és tervszerű beszélgetésekre, amelyek egyébként bizonyára továbbhalasztódtak volna. Végezetül szeretnék néhány tanúságot levonni, amelyek közismertek ugyan, de aktualitásuk miatt mégis megemlitendők. Kari életünknek egyik nagy hiányossága, hogy csak felszínesen ismerjük^egymást. Eelszinesen ismerjük intézeteink életét, egymás tudományos és oktató munkáját,de emberi Ц\*0 L