Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1960. május 11., VII. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
Budapesti Orvostudományi ágyétem 2077/1960, Tanácsülés! anyag Tárgy: Az egyetemi élelmezéssel kapcsolatos kérdések Tekintettel arra, hogy az egyetemi élelmezéssel kapcsolatban komoly elégedetlenség áll fenn., e kérdéssel való foglalkozással és javaslattétellel Ír. Hedri Endre egyetemi tanár , a Gyógyítási bizottság elnöke vezetése mellett bizottságot kértem fel, A Bizottság munkájában való koz. emüködésre az egyetem gazdasági és társadalmi szervein kivül'az Egészségügyi Minisztérium II. Főosztály vezetőjét, osztályvezetőjét és az Országos1 élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet igazgatóját:'is felkértem. A Bizottság elnökének összefoglaló jelentését 1./ pont alatt, továbbá 2./ alatt a bizottság üléséről felvett jegyzőkönyvi kivonatot az alábbiakban azzal küldöm meg, hogy a kérdés megvitatását a május 11-én tartandó egyetemi tanácsülés naj-irendjere tűzöm ki. 1./ " 712/1960. sz. átirata értelmében i960, február 2o-án a .Rektor Úr által kiküldött bizottság, i960, március 7-én pedig az általa. , mint a bizottság elnöke által Összehívott szükebb bizottság foglalkozott egyetemünk élelmezésével. A két bizottság véleménye alapján a tennivalókra vonatkozó- lagx a következő javaslatot teszem ; 1/ A külső és belső klinikai telepek szamara 2 befejező tálalókonyhát kell létesíteni, melyek a telepeken dolgozók élelmezését látnák el. A belső telepi befejező konyhának tervei készen vannak, a külső telepi tálaló- konyhául a jelenlegi ovoda helyiségeit kell számításba venni. A jelenlegi központi konyhát a külső telep alkalmazottainak konyhájává kell átalakítani. 2/ A betegélelmezés kialakításún; 1 számításba kell venni, ‘hogy készétel szilliit/ásv a- jelenlegi központi konyhából nem tortónliét;.. A-§' 'élelmezések nyersanyaggal .való ellátását az egyes, telepeken levő jönálló, i.lletbe befejező •táláró-konyhák felhasználásúval kell megvalósítani,' - ’ A Q jy * J • 972