Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960
1959. szeptember 11., Össztanári értekezlet - Az egyetem vezetésének időszerű feladatainak megbeszélése
- 6 irányítása, szervezése szintén feladatai közé tartozik. Nem volt véletlen tehát, hogy a választás Tarján professzor elvtársra esett, ügy érzi, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján Tarján elvtárs a professzor társak teljes bizalmát élvezi és meg fogják kapni azt a támogatást, amit az Egyetem tanácsa, állami és párt, valamint ifjúsági szervei megígértek. Kivan munkájához jő egészséget, munkabírást és sok sikert. Rektor: a tanévnyitó beszédében elvi kérdést érintett. Mindnyájunk számára legfőbb szempont egyetemünk továbbfejlesztése. Ehhez elvi iránymutatásként egész referátumának központi kérdéseként az az esemény állott, hogy ez év őszén lesz Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresszusa. Az egész ország, az egész dolgozó nép az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság határtalan lelkesedéssel készül erre az eseményre. Minden területen hatalmas fejlődést látunk. Az ország dolgozói felajánlásokkal tesznek hitet a párt és a kormány mellett. Az értelmiségi munka sem maradhat ki ebből. Mi nem tudtunk időre, mennyiségre vonatkozó munkafelajánlásokat tenni, azonban mégis van mód arra, hogy kifejezést adjunk együttérzésünknek az ország népével, hogy szeretnénk a VII.Kongresszus tiszteletére munkánkat javítani. Milyen módon menjen ez? A Mi munkánk idegrendszerü munka, tehát mgg jobban koncentrálunk, jobb oktatási módszereket vezetünk be, átnézzük munkaterületeinket, tovább javítjuk munkánkat és ezzel dokumentáljuk jelenlétünket ebben az országos eseményben. Nekünk elsőrendű feladatunk az ifjúsággal való foglalkozás. Itt fő probléma a tanulmányi fegyelem további szilárdítása, illetve most már véglegessé tétele. A rektori beszámolóból látszik, hogy van tennivaló ezen a téren. Igaz, hogy a tanulmányi eredmények összegyetemi viszonylatban azt mutatják, hogy a kitűnő, jeles, jó eredménnyel vizsgázottak száma meghaladja az 50 #-ot, ami óriási előrelépés, de mégis van javítanivalónk. E kedvező eredménnyel szemben vizsgáiéi elmaradottak száma meghaladja a 30 - 40 #-ot. Ezeknek egy része taktikázik és nem jelenik meg a vizsgán, mert tudja, hogy a bukás eredményes vizsga után nem számit bele az átlag eredménybe.